Odafigyelés a részletekre.

Egyedi módot találtak egy görög település lakói arra, hogy a kicsit kopott, szürke utcaképet kiszínezzék. Valóban színeztek ugyanis: a szépnek cseppet sem mondható, nagy, szelektív hulladékot gyűjtő kukákat festették be vidám mintásra.

Az Andros szigetén található falu, Apikia szemetesei ezentúl narancs, fehér és szürke színekben pompáznak: az új dizájn azonnal feldobta az utcaképet. Az akcióhoz nem volt másra szükségük, mint ötletre, összefogásra és inspirációra, néhány liter festékre, ecsetekre és szorgos kezekre.

A kezdeményezés elnyerte a közösség tetszését is, saját bevallásuk szerint sokkal jobb kedvük lesz, amikor mennek kidobni a szemetet.

Az akciót lebonyolító polgárok szerint az egész azért is jó, mert felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy sokkal szebben fest a település, ha rendezettek a kukák és nem borítja szemét a környéket.

Mindenki jobban érzi magát, nem csak az idelátogató turisták, de a helyiek is. Korábban ugyanis előfordult, hogy a szemét, a használt matracok, a csomagolóanyagok a kuka mellett hevertek, és miközben a helyiek ügyet sem vetettek a látványra, a turisták igyekeztek összeszedni az utcát rondító hulladékot.

Forrás és képek: www.keeptalkinggreece.com