Az álmok nyertek.

Az Ironman távjai embert próbálóak: 3,86 km nyíltvízi úszás, 180,25 km kerékpározás, majd 42,195 km futás. Chris Nikic is teljesítette a versenyt, az ő esetében azonban extra jelentősége van a diadalnak, ugyanis a fiú az első Down-szindrómás ember, aki végigért a legendás versenyen.

A 21 éves orlandói fiatalember számára a kihívás különösen fontos volt, mert szerette volna bebizonyítani, hogy a nehézségek ellenére képes célba érni. Még 5 hónapos korában nyitott szív miatt műtötték és az egyensúlyérzékével is problémája volt, egészen 4 éves koráig nem tudott járni. Amikor pedig futni kezdett, újabb nehézséggel találta magát szemben, meg kellett ugyanis tanulnia, hogy a kezeit maga mellett lóbálja és ne a feje fölé emelve tartsa.

Nikic elszigeteltnek érezte magát a nagybetűs életben, de a sport segítségével rátalált a belső békéjére. Tinédzser korában már a Speciális Olimpián vett részt, 2019 októberében pedig elhatározta, hogy végigcsinálja az Ironmant.

Egy ilyen hosszútávú, kemény versenyre felkészülni nem kis feladat. Hónapokig tart az alapozás, a kellő gyorsaság és állóképesség elérése, emellett nem elhanyagolható a mentális felkészülés sem. A fiút egy önkéntes edző, Dan Grieb segítette. Annak érdekében, hogy a folyamatos motivációt fenntartsák, Nikic és apja, Nik belevágtak az “1%-kal jobb” kihívásba. Vallják, hogy bár mindenkinek megvannak a maga korlátai, mindig lehet keményebben dolgozni és 1%-kal jobb eredményt elérni, mint előző nap.

Amikor elérkezett a verseny napja, először a Mexikói-öböl hullámzó vizébe vetették be magukat a versenyzők (biztonsági okokból Nikicet Dan kísérte). A bicajozás során vörös hangyák csípték össze a fiú lábát, ami be is dagadt. Néhány mérfölddel arrébb leesett a bicajáról, de csak sikerült végigérnie a távon. Végül a futás jött, egy maratont kellett még legyűrni a célig. Nikic a nehézségek ellenére sem adta fel, pedig 10 mérföld után súlyos fáradtság uralkodott el rajta. Elmondása szerint végig kemény csata folyt a fejében, a fájdalmai viaskodtak az álmaival. Végül az álmok nyertek. 16 óra 46 perc és 9 mp alatt ért célba, alig negyedórával a szintidő lejárta előtt.

Most, hogy elérte a célját, Nikic másoknak szeretne segíteni. A Speciális Olimpiára készül és közben pénzt is gyűjt egy alapítvány részére.

Forrás: mymodernmet.com