Az ember, aki fogpiszkálókból építette fel a világot

Mérnöki pontosság.

Mintegy 6 millió fogpiszkálóra, 170 liter ragasztóra és 6 évre volt szüksége Stan Munro-nak ahhoz, hogy felépítse a Fogpiszkáló Várost, amely a világ minden részéről felvonultatja a híres épületeket, a londoni Tower Bridge-től a Taj Mahal-on át a Capitoliumig. A Fogpiszkáló Város 1:164 es méretarányban készült, az épületek többnyire üregesek, csak néhány szerkezeti kiegészítés erősíti őket, ugyancsak fogpiszkálóból.

Az egész egy doboz fogpiszkálóval és egy tubus ragasztóval kezdődött, legalábbis a mérnök bevallása szerint.

Ez persze egyszerűen hangzik, de a valóságban egyáltalán nem az. Rengeteg türelem, aprólékos munka árán készül el egy-egy alkotás. Az, hogy egy makett kivitelezése mennyi időt vesz igénybe, a részletek számától függ.

Munro nem csak úgy nekiesik a munkáknak, de előtte számos kutatást végez, tanulmányokat készít. Szüksége van műholdas fotókra, vázlatokra, specifikációkra, tervrajzokra is.

Az épületek nagy részét állandó kiállításként mutatja be egy Syracuse-ban található múzeum (Milton J. Rubenstein Museum of Science & Technology). A gyűjteményben több, mint 200 makett kapott helyet, egy emeleten nagyjából 5 millió fogpiszkálót számolna az, aki venné a fáradtságot hozzá.

Nem minden elkészült mű kerül kiállításra a múzeumban, egyszerűen nincs annyi hely. Van ugyanakkor olyan darab, amit más múzeumba fogadott be. Munro makettjei emellett 4 Guinness World Records birtokosának is mondhatják magukat.

Forrás: www.amusingplanet.com