Vacsora a mezőn.

Svédországban ugyan eltérő taktikát folytatnak a koronavírus legyőzésére, és nem túl szigorúan korlátozzák a lakosság mozgásterét, de mégis akad, aki a lehető legkomolyabban veszi az érintkezésmentes mindennapokat.

A társadalmi távolságtartást tökéletesen betartó, a kontaktust teljes mértékben kerülő étterem 2020. május 10-én megnyitotta kapuit.

A kaput itt nem szó szerint kell érteni, az étterem ugyanis a képek tanúsága szerint a mező kellős közepén található. Valójában egyetlen asztalból áll, erre utal a neve is ’Bord för En’, azaz ’asztal egy személyre’.

Egészen különleges élményt biztosít egy itt elköltött vacsora, a társaságot azonban nélkülöznünk kell. Mindössze egyetlen ember foglalhat helyet, az étel-ital pedig egy kötélpálya és egy kosárka segítségével érkezik hozzánk.

A Ranseter nevű városkában található vendéglőben egyetlen vendéget szolgálnak ki egy nap, ő egy háromfogásos menüt fogyaszthat el. Rasmus Person séf főz, partnere Linda Karlsson pedig tálal – azaz beleteszi az étkeket a kosárba. A páros úgy tervezi, hogy egész nyáron nyitva áll majd az étterem azok számára, akik pár óra nyugalomra és finom ételekre vágynak. Az élményt az utazáshoz hasonlítják: egy kicsit kiszakadunk, elmegyünk otthonról, feltöltődünk, biztonságos módon.

Kiemelt kép: www.facebook.com/bordforen