Ők a közlekedés legvédetlenebb és legveszélyeztetettebb szereplői.

Elkezdődött a tanév, a gyerekek közül sokan egyedül jönnek-mennek az utakon, utcákon. Az önállóságra nevelés nagyon fontos, a lakóhelytől függően már akár egy elsős-második gyereket is engedhetünk egyedül közlekedni, amennyiben alaposan felkészítettük erre. 8-9 évesen már 1-2 megállót is megtehetnek egy járművel a számukra ismert útvonalon, ha elmondtuk nekik, hogy mire kell odafigyelniük az utazás során.

A gyerekek a közlekedés szabályait még nem ismerik, a veszélyérzetük, veszélyfelismerő képességük még nem alakult ki megfelelően. Könnyebben válnak zavarttá, kevésbé kiszámíthatóak, és általában csak egy eseményre tudnak koncentrálni. Alacsonyabb termetük miatt kevesebbet látnak, és a járművek vezetői is nehezebben észlelik őket. Nem képesek pontosan megítélni a mozgó járművek távolságát és sebességét sem.

A szülők (felnőttek) személyes példamutatással, a közlekedési szabályok megtartásával, az alapvető közlekedési ismeretek átadásával, valamint a tudatosság fejlesztésével segíthetik elő azt, hogy gyermekeik közlekedésük során biztonságban legyenek.

A gyerekek önállóan gyalogosként vagy kerékpárral vesznek részt a forgalomban.

járda

Gyalogosként az egyik legfontosabb szabály a járdán való közlekedés. Ha járda nincs, akkor a leállósávon, útpadkán, vagy kerékpárúton szabad közlekedni. Ahol ezek egyike sincs kiépítve és az úttesten történő gyaloglás elkerülhetetlen, akkor a forgalom irányával szemben, szorosan az út szélén vannak a gyalogosok nagyobb biztonságban. Amennyiben a járdát gépjárműkihajtók, vagy más rejtett kijáratok keresztezik, a körülnézés és az óvatosság mellett ajánlott felhívni a gyermek figyelmét ezek veszélyeire. A fokozottabb biztonság érdekében célszerű a járdának az úttesttől távolabb eső részén haladni, s ennek fontosságát a gyermekeknek is elmondani.

Az úttesten való átkelés az egyik legkritikusabb pont! A gépkocsivezetők nem képesek minden esetben észlelni a gyermekeket, akiknek a kiszámíthatatlan magatartása (hirtelen irányváltás, megfordulás, körültekintés hiánya stb.) tovább fokozza a veszélyeket. A gyermekek 7-8 éves korig még általában nem képesek arra, hogy az úttesten önállóan és biztonságosan átkeljenek. A több forgalmi sávból álló, valamint nagy forgalmú utakon még az ennél idősebbek sem érezhetik magukat biztonságban.

A legfontosabb, hogy a szülő fokozatosan készítse fel a gyermeket az úttesten való átkelésre. Mindig mutasson példát, kellően nézzen körül, s az átkelésre mindig a legbiztonságosabb helyet válassza meg (magyarázza is el a gyermekének, miért éppen az adott helyet választotta). A közúton való átkelésre azok a legbiztonságosabbak helyek, ahol a gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbségük van. Ezek elsősorban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, különösen, ha a közlekedést forgalomirányító fényjelzőkészülék szabályozza. Gyalogos-átkelőhely hiányában lakott területen belüli útkereszteződésnél, a járda meghosszabbított vonalában van az áthaladó gyalogos a legnagyobb biztonságban.

A gyermeknek meg kell tanítani, hogy soha ne haladon át olyan helyen, ahol a gépjárművek észlelését bármi korlátozza (pl. műtárgy a járda szélén, egyéb kilátást gátló tárgy, növényzet, éles útkanyarulat stb.). Soha ne lépjen az úttestre álló, parkoló gépjármű(vek) takarásából, hiszen a közeledő gépjármű vezetője őt nem képes észlelni.

További veszélyt jelent, ha az álló, ill. várakozó gépkocsi motorja jár, hiszen a jármű bármikor elindulhat, vagy tolatást végezhet. Fontos elmondani a gyermekeknek, hogy őket a jármű vezetője nem feltétlenül látja, a járművekből történő kilátásnak vannak holtterei, s még visszapillantó tükrök által sem lehetséges a jármű teljes környezetét észlelni. A legjobb, ha a gyereket arra tanítjuk, hogy vegye fel a szemkontaktust a vezetővel, és felemelt kezével ő is jelezze, hogy köszöni az átengedést, így a vezető is biztos lehet a gyerek szándékában.

A gyermekeknek még az önálló közlekedésük megkezdése előtt el kell magyarázni, hogy csak akkor biztonságos az átkelés, ha járművek már megálltak, vagy még távol vannak (amíg erről nem győződtek meg, addig le se lépjenek a járdáról az úttestre). Az úttesten való átkelés egyik legfontosabb szabálya, hogy a lehető legrövidebb úton, az úttestre merőlegesen kell haladni. A kiszámíthatóság érdekében az átkelés tempója egyenletes legyen. Fontos, hogy az úttestre lépést követően a gyermek ne torpanjon meg, vagy forduljon vissza, kivéve, ha a továbbhaladás nyilvánvalóan veszéllyel jár.

Átkelés közben sem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni a járművek forgalmát, mert lehet, hogy valaki figyelmetlenül, vagy a megengedett sebességnél gyorsabban haladva, esetleg szeszesitaltól befolyásolt állapotban közlekedik. Járdaszigetnél ismételten meg kell állni, és ugyanúgy körülnézni, mielőtt folytatjuk az átkelést!

A gyalogos tíz pontja

A gyalogos 10 pontja

Kerékpározásnál nagyon fontos, hogy eleve bukósisakban, megfelelő műszaki állapotú és felszereltségű kerékpárral induljunk útnak. Lényeges, hogy a hirtelen elinduló, tolató, parkoló autókra itt is felhívjuk a figyelmet, és a gyerek ismerje a kézjelzést is, amennyiben kanyarodni szeretne, mindig jelezze az autósok felé.

A gyerekek öltözete, kiegészítő felszerelése nagyon fontos lehet a balesetek elkerülése, megelőzése szempontjából. Javasolt a kirívó, élénk színű, messziről is jól észlelhető ruházatot adni a gyermekekre. A fluoreszkáló, fényvisszaverő hatású tárgyak, kellékek (mellény, hátizsák, apró tárgyak stb.) nem csak este és korlátozott látási viszonyok mellett, hanem nappal is jelentősen növelik viselőjük biztonságát.

A kerékpár kötelező tartozékai

A kerékpár kötelező tartozékai

Az önálló közlekedés (iskolába járás stb.) megkezdésekor mindenképpen javasolt a gyermek „ellenőrzése”, biztonságos távolságból való követése, az esetleges hiányosságok feltérképezése és kiküszöbölése céljából.

Az iskolába reggel érdemes bekísérni, nehogy elvonja valami a figyelmét, és emiatt késsen el. Az első önálló hazasétálást megelőzően érdemes többször felnőttel együtt végigjárni az utat és megbeszélni a lehetséges veszélyforrásokat, valamint a teendőket. Ne felejtsük megemlíteni, hogy vannak, akik nem tartják be a szabályokat, ezért ő mindig készüljön arra is, hogy valaki gyorsabban, szabálytalanul stb. haladhat.

A cikk a BRFK ide vonatkozó baleset megelőzési cikkei, a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram ismertetői, az és egy, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszékén készült TDK dolgozat (Horváth Dóra) alapján készült.

További információk