Kocsányos tölgy és társai.

A tavaly ősszel kezdődött fakitermelésnek már vége: Nyíregyházán a Sóstói-erdőben, a Sóstói úti vasúti felüljáró melletti mintegy kéthektáros, főként akác és tölgy fafajból álló területen már a faanyagot is elszállították, a vágástakarítás és a talajelőkészítés is véget ért.

Most újabb feladat vár a szakemberekre: megkezdődik az erdősítés őshonos, lombos fafajokkal.

Hektáronként kb. 10 000 facsemete ültetésére készülnek. A fák többsége kocsányos tölgy, de a Sóstói-erdőre jellemző fafajösszetétel elérése érdekében elegyfa csemetéket – vénic szilt, mezei juhart, vadalmát, vadkörtét, epret, ezüst hársat, tatár juhart, nyírt, zselnice meggyet – is ültetnek.

Az erdészek várják az érdeklődő óvodás- és iskolás csoportok, valamint önkéntesek jelentkezését a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolában – tájékoztatott Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója.

Nem kérdés, hogy az elegyes erdőre természetvédelmi szempontból is szükség van, de itt igyekeztek a parkerdő rendeltetéséhez is igazodni. Így például elültetésre kerülnek vadgyümölcsök, illetve a szépen virágzó-, illetve lombszíneződő fajok.

További információ: www.nyirerdo.hu

Forrás: magyarmezogazdasag.hu