Élelmiszertermelés a betondzsungelben.

Az IKEA-tól megszokhattuk már, hogy szeret újítani, ugyanakkor környezetbarát jövőben gondolkodik. A legújabb otthontervezési ötletük azonban még a legelszántabb rajongókat is meglepheti, hiszen egészen újfajta arculattal és dizájnnal készül előrukkolni a svéd vállalat.

Lengyelországban egy 120 éves, elhagyatott épületben fog megnyílni a ’Jövő otthona’ névre keresztelt áruházuk 2021 elején.

A természet bevonásával dolgozó csapat arra készül, hogy megmutassa nekünk, hogyan élhetünk minél fenntarthatóbban, minimális hulladékot termelve, akár a nagyvárosok közepén is.

A tervezők az otthonra élő rendszerként gondolnak, a dizájn pedig összeköti a tereket, amelyek között a hulladék, a víz, az élelem és más források körforgása valósul meg.

Egy 250 nm-es területen több mint 600 növény kapott helyet a lengyel tervezők elképzelésében. Az inspirációt azok a kutatások adták, amelyek szerint a világ népességének 70%-a városokban fog élni 2050-re. Válaszként megmutatják, hogy a városi élet miként jelenthet mégis egyet a természet közelségével.

Fűszerek, zöldségek, gyümölcsök, sőt gombák burjánzanak a lakásban, bizonyítva, hogy az élelemtermelés nem lehetetlen a városi élettérben sem. Különböző kertészeti módszereket alkalmazva – a hidropóniás kultúrától a talaj nélküli termesztésig – rengeteg lehetőséget vonultatnak fel előttünk.

Emellett pedig megtanulhatjuk, hogy miként tudjuk megjavítani vagy átalakítani a háztartási készülékeinket, bútorainkat.

Ez lehetővé teszi, hogy megújítsuk az otthonainkat komoly beruházások (és mindenekelőtt rengeteg hulladék termelése) nélkül. Helyet kap majd a bemutatótéren egy különleges konyhai terület is, ahol az IKEA-szakértők a lakások tulajdonosaival konzultálnak arról, hogy miként tehetjük környezetbarátabbá a konyháinkat.

A Jövő otthona 2021 elején nyitja majd meg a kapuit.

Forrás: mymodernmet.com