Nem minden hős visel köpenyt.

Jót tenni főként szándék kérdése. Bár a lehetőségek olykor megkötik az ember kezét, mégis a maga módján mindenki hozzá tud járulni valamivel a mások életének javításához. A fogorvosként dolgozó Felipe Rossi például hazájában, Brazíliában megalapította a Por1sorriso nevű szervezetet, amelynek célja, hogy olyan embereket segítsen szebb mosolyhoz jutni, akik ezt másként nem engedhetnék meg maguknak.

Az előtte-utána képeken remekül látszik, hogy a fogászati beavatkozásnak köszönhetően  mennyit változott a páciensek általános közérzete. Megnőtt az önbizalmuk, visszakapták az emberi jóságba vetett hitüket, és nem mellesleg, újra tudnak igazán, szívből, őszintén mosolyogni. Remélhetően az életük is hasonlóan kedvező fordulatot vesz az elkövetkezőkben!

Forrás: BoredPanda