Egy indiai falu, ahol mindenkinek van egy énekelt neve is

Csak neked szól ez a dal.

Kongthong egy világtól elzárt kis falu valahol Indiában, a hegyek között. A települést ’Fütyülő falunak’ is hívják, ugyanis lakói egy több évszázados, különleges hagyományt ápolnak. Minden itt élőnek két neve van: egy szokványos és egy dalban elmondott.

A születéskor kapott nevek mind identitássá válnak, a személyiség részét képezik. Az énekelt névre ugyanúgy figyel mindenki. Ezt a dalocskát mindenkinek személyesen komponálják, amikor a világra érkezik. A dallam gyengéd, mint egy altató, amelybe az édesanya szívének összes szeretete és a gyermek születése felett érzett öröme belefér. A jingrwai iawbei-nek nevezett dalocska szó szerint azt jelenti, hogy „a nagymama dala”.

Az itt élő három törzs korábban úgy vélte, hogy az erdei vadászatok során a dalok távoltartják az ártó szellemeket, mivel nem tudnak különbséget tenni azok és az állatok kiáltása között. Mostanra már a praktikus okok is előtérbe kerültek, ugyanis így messziről is könnyű valakinek szólni.

A dalocskát mindenki az édesanyjától kapja.

Minden éneknek van egy rövid és egy hosszabb változata. Előbbi egyfajta becenév, ezzel hívják egymást közelről, az utóbbit (ami 10-20 mp-es verzió) pedig a földeken vagy hegyekben használják, amikor nagy távolságokat kell átkiabálni.

Senki sem tudja biztosan, hogy a tradíció miként indult, de mindenki úgy véli, hogy amióta a település létezik, ez így van.

Minden itt élő ember megtanulja a hivatalos nevét, ahogyan mi is és az énekelt nevét is. Már születésük óta van alkalmuk hallani, hiszen rendszeresen éneklik nekik. A családtagok és barátok neveit is mind tudják.

Kongthongnak egyébként a természeti környezet is lenyűgöző. A falvat kb. 650-en lakják. Manapság már turisták ezrei keresik fel a távoli települést, amely igyekszik kihasználni ebben az egyedülálló hagyományban rejlő potenciált. Korábban nem is sejtették, hogy mennyire különleges ez a tradíció, egyszerűen a kultúrájuk szerves részének tekintették. Talán ez segít a település megmenekülésében, a nehézségek miatt ugyanis egyre több fiatal költözik el innen is a városokba, hogy munkát találjon.

Forrás: www.odditycentral.com