Egy tengeralattjárót is képes megtámadni a világítócápa

A mélység kegyetlen lakója.

A világítócápa (Isistius brasiliensis) nem hatalmas, mérete egy macskáéhoz hasonló, mégsem mondható ártalmatlannak. Az állatot a 19. században fedezték fel francia természettudósok, de csak az 1970-es években jöttek rá a tengerbiológusok, hogy milyen bátor és veszélyes élőlény. Akkor oldódott meg végre azon kúpos, mély sebek rejtélye, amelyeket mindenféle tengeri élőlényeken találtak, a kis halaktól kezdve egészen a delfinekig, sőt a cápákig. 1971-ben ugyanis Everett Jones kis, kúpos húsdarabokat talált a világítócápa gyomrában, így felismerve a sebek okozóját.

A felfedezés előtt azt hitték, hogy ezeket a sérüléseket bakteriális fertőzések, parazita tetvek vagy misztikus tengeri teremtmények okozzák. Az összefüggést akkor tárták fel, amikor a világítócápa szájszerkezetét és fűrészszerű fogait tanulmányozták.

A cápa mobilis nyelve és hatalmas ajkai lehetővé teszik, hogy vákuumot képezve szívja magát a puha felületre. Ezután az éles fogakat bemélyesztve csavaró mozgásokkal készíti a mély sebet, amely akár 5 cm széles és 7 cm mély is lehet.

Világítócápa ejtette harapásnyomok egy oroszlánfóka testén (Fotó: flickr.com/photos/jkirkhart35)

A mélység lakói a nappalokat 3500 méter mélyen is tölthetik, de éjjel a felszín közelébe jönnek, hogy vadásszanak. Világító alsó felükkel élénk fényt árasztanak.

A kráterszerű sebeket ejtő hal még egy tengeralattjárót is képes megtámadni. A kis cápák miatt volt szükség a könnyebb atom-tengeralattjárók egyes részeinek üvegszálas megerősítésére is. Néhány súlyos esetben a kis cápa harapása annyira erős volt, hogy a szonárban lévő olaj szivárogni kezdett, használhatatlanná téve azt.

Az éjjel úszók életét is többször veszélyeztették már a harcias tengeri teremtmények. 2009-ben egy férfi, aki Hawaii és Maui között úszott, a mellkasából hagyott ott egy darabot, 2019-ben pedig az Ocean Seven kihívás két sportolója szenvedett súlyos sérüléseket.

Forrás: odditycentral.com
Bevezető kép: NOAA Photo Library, JSUBiology