Ne lőjj, ha jön a vonat!

Nem csak a szurkolástól hangos a TJ Tatran Čierny Balog klub focipályája, de a zakatolásról, csikorgástól és dudálástól is, legalábbis akkor, amikor a játékot megszakítja egy régi gőzös, amely begördül a pálya szélére. Čierny Balog városi stadionja Szlovákiában ugyanis az egyetlen stadion a világon, amelyben egy működő vasútvonal halad keresztül.

Fotó: www.zelpage.cz

Čierny Balog 13 falu egyesüléséből létrejött nagyváros, egyike volt a náciellenes szlovák nemzeti felkelés központjának a második világháború alatt.

A történelmi keskeny nyomtávú vasút az 1900-as évek elején épült, eredetileg azért, hogy fát hordjon Čierny Balog és Hronec között. Később kibővítették a hálózatot azért, hogy az erdőből fát szállítson, és a 20-dik század közepére a teljes hossza már a 132 000 kilométert is elérte, ezzel Csehszlovákia legkiterjedtebb erdei vonathálózatává vált.

Amikor a vasúti síneket 1914-ben lefektették, akkor itt még nem volt focipálya.

Az csak később épült meg. 1982-ben a vonatközlekedés leállt, de 10 évvel később műemlék vasútként újraindult a turisták kedvéért.

Fotó: Jan Pešula/Wikimedia

A Čierny Hron vasútvonal 17 km hosszú.

A focipálya a helyi TJ Tatran Čierny Balog klubhoz tartozik. Ez egy aprócska focipálya, mindössze két kis lelátóval az egyik oldalon. A vágány közvetlenül a lelátók előtt halad.

Fotó: www.instazu.com
Fotó: Groundhopping Merseburg/StadiumDB
Fotó: Groundhopping Merseburg/StadiumDB

Forrás: www.amusingplanet.com