Egy fal vs. 275 fa.

Izgalmas kísérletre figyelhettek fel a Kolosy téren elhaladó járókelők, felállításra került ugyanis egy mohafal, ami nagyjából 270 fa munkáját végzi majd el egy olyan területen, ahol egyébként nem lehet fát ültetni. Az egyelőre kísérleti jelleggel, 6 hónapra bérelt falon első ránézésre nem mohát, hanem varjúhájat láthatunk: a moha alatta található, a takarónövény pedig védi az UV-sugárzástól és a közvetlen napfénytől.

A légszennyezettséget csökkentő zöld falat a német GREEN CITY SOLUTIONS csapata 2014 márciusában mutatta be, ezt követően több nagyvárosban is telepítettek már belőle, így például Berlinben, Párizsban és Hong Kongban is. A CityTree névre keresztelt innovatív légtisztító bútor hatalmas nemzetközi hírt szerzett, és számos tudományos és gazdasági díjat nyert.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A fal önellátó, azaz saját öntözőrendszere van, ami nemcsak vizet, de tápanyagot is szállít, az egészet pedig a tetején található napelem működteti. Télen a moha és a rajta lévő, a levegő tisztításáért felelős baktérium is pihen, tavasszal pedig ébredés után a rájuk rakódott szennyeződések elfogyasztásával kezdenek.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egyelőre 6 hónapra bérli a falat, utána döntenek arról, hogy továbbra is alkalmazzák-e a rendhagyó légtisztítót. A mohafalak ugyanis tisztítják a levegőt, hűtik a levegőt és egyedi térelemként felhívják a figyelmet a levegőszennyezés problémájára. Az innovatív légtisztító további előnye, hogy a beépített AirCare szenzorok segítségével adatokat gyűjt a környező levegőből és méri saját tisztító tevékenységét. Ezeket a méréseket online, “real time” vagyis valós időben lehet figyelemmel kísérni.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A mohafal titka a speciális mohafajokban, illetve a számukra teremtett, növekedésükhöz szükséges feltételeket biztosító rendszerben rejlik. A CityTree életteret biztosít a moháknak, melyek más, kisebb növények árnyékában és vízszükségletük folyamatos szinten tartása révén vegetálnak és tisztítják a levegőt. A mohák nagymértékben képesek megkötni az emberi egészségre veszélyes, levegőben található szennyező anyagokat, a nitrogén-oxidokat, szén-dioxidot illetve a szálló, kis szemcséjű port (mely a legveszélyesebb az egészségre). A káros anyagokat a mohák a saját biomasszájukban hasznosítják. Ideális esetben egy ilyen mohafal 275 városi fa légtisztító erejét ötvözi.

https://www.instagram.com/p/BYlwaLxlQ2F/?tagged=mohafal

A városvezetés célja, hogy a faültetések mellett további alternatív eszközökkel is javítsák levegő minőségét, a kerület azon részein, ahol az átlagosnál magasabb légszennyezettségi mutatókat mérnek. Sajnos fa nem minden területre ültethető, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy az ilyen alternatív megoldások nem helyettesíthetik a zöldfelületeket, a fákat és a városi növényzetet, inkább kiegészítik mindezek légtisztító hatását.

https://www.instagram.com/p/BYdmTAlB4cr/?tagged=mohafal

további információ: obvf.hu