Ehető zacskókkal védi a szent szarvasait Japán

Rizskorpás csomagolás.

Japánban, Nara városában a szarvasok rendkívül barátságosak, szabadon járnak-kelnek a házak között. A japán mitológia szerint Takemikazuchi isten fehér szarvason érkezett Narába, hogy megvédje a települést. Emiatt ezeket az állatokat őrangyalként tisztelik és óvják. Úgy vélik, hogy a szarvasok isteni üzenetközvetítők, ezért gyakran bolyonganak a templomok környékén.

A Narában élő szarvasok szikaszarvasok, amit pettyes vagy hajlongó szarvasnak is neveznek, mivel az állat lehajtja a fejét etetés előtt, mintha köszönetet mondana. A legtöbb szarvas a Nara Parkban él, ahol a látogatók egy speciális kekszfélével etethetik őket, ez az ún. ’shika sembei’.

Fotó: Japan Travel

Azonban a csemege műanyag csomagolása sajnos gyakran a földön végzi, ahonnan a falánk állat gyomrába kerül. A plasztikszemét végül bélelzáródást, elhullást is okozhat a szarvasoknál. Szerencsére most egy helyi cég biztonságos, ehető tasakot fejlesztett ki az állatok védelme érdekében.

2019-ben az itt élő mintegy 1300 szarvas közül jó néhány lelte halálát az ételcsomagolások, fóliák lenyelése miatt. Borzasztó belegondolni is, hogy az egyik elhullott állat gyomrában több mint 4 kg szemetet találtak.

Fotó: Bunyodo

Az új alternatíva a szarvasok biztonságát tartja szem előtt, előállítása mintegy 12 hónapot vett igénybe. Újrahasznosított tejesdobozokból cellulózt és rizskorpát is tartalmaz, probléma nélkül tud áthaladni a szarvas emésztőrendszerén. Az eddig elkészült tasakokat a különféle helyi szolgáltatókhoz, turistapontokhoz juttatták el.

Fotó: Bunyodo

Forrás: www.intelligentliving.co, kiemelt kép: SocialWire Co., Ltd