Ha ezek a fák mesélni tudnának!

Az Amerikai Egyesült Államokban több ezer olyan fa áll az utak mentén, a parkokban, a rétek szélén, amely nagy időkről tanúskodik. Nem egy közülük már az amerikai polgárháború során (1861-65) is ott figyelte a környéket. Ahogy mondani szokás: ha ezek a fák mesélni tudnának, lenne miről regélniük.

A történészek ezeket a fákat „szemtanú fákként” emlegetik. Ők már akkor is ott álltak, amikor a katonák masíroztak a harctérre, amikor egymást lőtték halomra az ellenségek, amikor golyók repkedtek a levegőben. Nem egy közülük még ma is golyókat rejt a törzsében, és ki tudja, még mi mindent: talán kincseket, fotókat, eldugott leveleket is.

Az 1930-as években kezdtek ezekre a fákra jobban odafigyelni, ekkor döntöttek úgy, hogy megérdemelnek egy emléktáblát, egy jelet, és némi védelmet is. A fák egy részére apró réztábla került, mások villámhárítót kaptak.

Egy szemtanú fa a Manassas Nemzeti Csatamező Parkban.

Fotó: ManassasNPS/Flickr

Azonban a szemtanú fák nagy többsége jelöletlen, azonosítatlan maradt.  Nehéz és költséges ugyanis meghatározni egy fa pontos korát, és nem könnyű megmondani azt sem, hogy ott állt-e már egy jelentős történelmi eseménynél vagy sem. Egy lehetséges jelöltről csak korabeli térképek és fotók alapos tanulmányozása után lehet kijelenteni, hogy jelen volt már egy adott eseménynél.

Amikor megalapozottnak tűnik a feltételezés, egy apró lukat vágnak a törzsön, így vesznek mintát a további vizsgálatokhoz. Az elemzések során aztán megállapításra kerül a fa valódi kora. Vannak esetek, amikor csak a fa pusztulása után derül ki a tényleges életkor és történelmi szerep. 2011-ben például egy öreg tölgyről csak annak kivágása után derült ki, hogy két golyót rejt a teste.
Szemtanú fa a gettysburgi csatamezőnél.

Ez a tölgy még csak magonc volt a Gettysburgi csata idején, és szemtanúja volt a brutális összecsapásoknak 1863-ban.

Fotó: Ron Zanoni/Flickr

1862. augusztus 28-án ennél a fánál állt meg a két konföderációs tábornok, Robert E. Lee és James Longstreet.

Fotó: Rob Shenk/Flickr

Egy szemtanúfa a Burnside híd mellett, Sharpsburgban (Washington állam).
Maga Abraham Lincoln haladt át ez alatt a fa alatt  1863. november 19-én.

Fotó: Ron Cogswell/Flickr

Gibbon tábornok diófája. A legenda szerint John Gibbon tábornok a fa közelében sebesült meg 1863. július 3-án.

Fotó: Gettysburg Daily

Egy szemtanú fa  a Manassas Csatamező Nemzeti Parkban.

Fotó: Karin Lewis/Flickr

Számos szemtanú fa az út mentén Gettysburgben.

Fotó: Gettysburg Daily

Forrás: www.amusingplanet.com