Ránk bízott értelmezés.

Észak-kelet Finnországban, kb. 30 km-re Suomussalmi kisvárosától, az 5-ös főúton haladók elé különös látvány tárul. Egy közel ezerfős tömeg néz rájuk, csendben állva az út melletti mezőn. Kora reggel, a felkelő nappal a háttérben még meglepőbb az élmény, amit a mozdulatlan, morcos, már-már fenyegető sereg nyújt.

Amikor azonban kisüt a nap, és felsejlenek a tarkabarka ruhák, életre kel a vidám csapat, és más arcát mutatja az arrajárónak.

Fotó: Pekka Isomursu/flickr
Fotó: kallu/flickr
Fotó: kallu/flickr

A madárijesztőre emlékeztető alakok serege, a „Csendes emberek” egy helyi művész, Reijo Kela alkotásai. Először 1988-ban jelentek meg Lassila mezőin, Helsinki szomszédságában. Később, 1994-ben, több költözés után kerültek a fenn említett helyre. A tőzegfejű, favázú alakokat egy csoport tartja karban, ők cserélik a ruháikat is évente kétszer, adományokból.

Fotó: Antti T. Nissinen/flickr

Az elhaladókat persze leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy mit fejeznek ki, mit üzennek a fura emberek. Azonban az alkotó, Reijo Kela megnehezíti a dolgukat, ugyanis nem fűzött magyarázatot a műhöz, arra késztetve a megfigyelőket, hogy maguk alkossák meg a saját értelmezésüket. Néhányan úgy vélik, a figurák elfeledett emberek, mások viszont egyfajta pszichológiai állapotjelentést látnak bennük. A legnépszerűbb elmélet szerint a „Csendes emberek” azokat a hősöket jelképezik, akik egy közeli véres csata során haltak meg az 1939-40-es Finnország és Szovjetunió között zajló, téli háborúskodás idején.

Fotó: Pekka Isomursu/flickr
Fotó: Ville Miettinen/flickr
Fotó: Timo Newton-Syms/flickr

Forrás: www.amusingplanet.com