Madárház a galériában.

A madarak dalolnak, énekelnek – legtöbbször ez csiripelést, csipogást, fütyülést jelent. Akadnak azonban olyan esetek is, amikor valóban muzsikálnak a szárnyasok, sőt, egyenesen hangszereken játszanak.

Egy francia művész, Céleste Boursier-Mougenot olyan helyet hozott létre, ahol a madárkák szabadon kapcsolatba léphettek 14 elektromos gitárral.

A projektben (amelynek neve ’From Here to Ear’, vagyis ’Innen a fülbe’) 70 zebrapinty vett részt, miközben különleges hangokat állítottak elő az ugrándozás, csapkodás, csipegetés során.

A különleges kiállítás során Boursier-Mougenot egy galériát madárházzá alakított.

A kis állatoknak így rengeteg helyük lett a repkedésre, fészkelésre és annak felfedezésére, hogy hangokat tudnak a gitárokból csiholni. A zebrapintyek ismertek a hangadásról, előszeretettel fütyülnek, hangoskodnak. A hangszerekkel teli szobában a természet hangjai keveredtek a mesterségesen előállított muzsikával. Eközben a látogatók keresztül sétálhattak a termeken és megtapasztalhatták a helyiség különböző részeiből érkező hangokat.

A bemutató már számos nagyvárosban megfordult, így New York-ban, Párizsban, Milánóban és Montreal-ban is. Fontos tudni, hogy a madarakat rendszeresen ellenőrzi állatorvos is.

Boursier-Mougenot már gyerekkora óta tető alá szerette volna hozni ezt a projektet. Valahányszor kinézett az ablakon, az volt az érzése, hogy zenélni akar a drótokon ücsörgő madarakkal. Most, 30 évvel később az álma valóra vált.

Forrás: mymodernmet.com