Marokkó aranya.

Argánolaj: jól ismert összetevője kozmetikumoknak, krémeknek. Marokkó folyékony aranyának is nevezik, nem véletlenül: nem csak kincset ér, de olyan drága is, mintha valóban nemesfém lenne. Már egy picike üvegcse is többezer forintba kerül. Miért? – kérdezzük addig, amíg meg nem tudjuk, hogy miként kerül a kis üvegekbe.

Nos, az argánolaj készítésére pontosan illik a macerás jelző.

A marokkóiak bizony fáradságos és aprólékos munkával tudják csak előállítani az olajat. Egyedül ebben az afrikai országban őshonos az argánfa, amelynek termése az argándió.

A munka során először az argándiót kell leszedni, ez egy leginkább az olívához hasonító gyümölcs. A szüret nem egyszerű, ezért gyakran besegítenek a kecskék, akik lelegelik a diót majd… végtermék formájában megszabadulnak tőle.

Ezt követően (az emberek, nem a kecskék) megpörkölik a csontárt és két kő között megtörik. Ha már félbetört, kiszedik a magot. Most jön a neheze! Megőrölik a magot, összekeverik vízzel, majd addig dörgölgetik, gyúrják a kezeikkel, amíg egy gyurmaszerű pasztát nem kapnak.

Tulajdonképpen puszta kézzel nyerik ki az olajat ebből a pasztából. El lehet képzelni, hogy mennyi erő lakozik azoknak az asszonyoknak a kezében, akik ezt csinálják nap, mit nap!

Fotó: lana E. Strauss

Az argánolajat egyébként valódi csodaszernek tartják, többek között meggátolja a bőr öregedését, feszesíti a ráncokat, erősíti a hajat, segíti a sebgyógyulást is.

Forrás: www.treehugger.com