Avagy ilyen volt, ilyen lett.

Talán még sosem gondoltál bele, hogy az a banán, amit a zöldségesnél leveszel a polcról, vagy az a barack, amit a fáról szakítasz nyáron, évezredekkel, évszázadokkal ezelőtt egészen máshogy festett. Amikor ma GMO-s, azaz genetikailag módosított termékről hallunk, nem is jut eszünkbe, hogy a nemesítők, termesztők már milyen régóta „alakítgatják” a terményeket. Természetesen a szelektálás, nemesítés egy merőben más folyamat, de a végeredmény, a különbség a vad és a modern változat között mindenképpen megdöbbentő.

Nézzünk néhány látványos átalakulást!

Vad görögdinnye

Ezen a 17. századi festményen, amelyet 1645 és 1672 között Giovanni Stanchi festett, egy olyan dinnyét láthatunk, amely nem igazán hasonlít a mai utódjára. A felvágott dinnye belsejében látszik, hogy 6 háromszög alakú részbe koncentrálódik a hús és a magok tömege.

Mai, termesztett görögdinnye

Az idők során a görögdinnyét úgy nemesítették, hogy piros, finom, nagy gyümölcshúsa legyen, minél kisebb magokkal, minél több fogyasztható résszel. Néhányan úgy vélik, hogy Stanchi festményén a dinnye egyszerűen csak éretlen volt, de a fekete magokat nézve valószínűbb, hogy akkoriban így nézett ki egy érett gyümölcs.

Vadbanán

Az első banánokat legalább 7000 évvel ezelőtt vonták termesztésbe (de akár 10 000 éve is történhetett), a mai Pápua Új-Guinea-ban. Dél-Ázsiában is termesztették ezt a gyümölcsöt, ami akkoriban meglehetősen másként festett. A modern banán ősének két vadfajt tartanak: a Musa acuminata és a  Musa balbisiana egyaránt nagy, kemény magokkal rendelkezett.

 

Mai, termesztett banán

A mai banán egy hibrid, formás, kézbe illő alakkal és könnyen hámozható héjjal. Az ősével összehasonlítva, a mai gyümölcsnek sokkal kisebb magvai vannak, finomabb és tápanyagban is gazdagabb.

 

Vad padlizsán

A történelem során mindenféle padlizsán született már: van fehér, lila, sárga, kisebb, nagyobb, hengeresebb, gömbölyűbb. Az első nemesített tojásgyümölcsök Kínában látták meg a napvilágot.

Mai, termesztett padlizsán

A nemesítés során a nagy, hosszúkás zöldségformára törekedtek, ma a lila változat a legelterjedtebb.

 

Vad sárgarépa

A legelső ismert, termesztett répa a 10. században, Kis-Ázsiában és Perzsiában növekedett. Ezek valószínűleg fehérek vagy lilásak voltak, vékony, villás gyökérzettel. Később elvesztették a lila pigment anyagot és sárgák lettek.

Mai, termesztett sárgarépa

A termesztés során a vékonyka, fehér, vad ízű, kétnyári növényből nagy, finom, ízletes, narancssárga gyökérzöldség lett, amelyet egynyáriként vetünk.

Vad kukorica

Talán a leglátványosabb átalakulás a kukorica esetében történt, a mai csemegekukorica egy szinte ehetetlen gabonaféléből került szelektálásra. Az ősi kukoricát először i.e. 7000 körül vonták termesztésbe, száraz volt, mint a nyers krumpli.

Mai, termesztett kukorica

Manapság a kukorica ezerszer nagyobb, mint egykori őse, sokkal könnyebb termeszteni és a héjától megszabadítani is. Jóval nagyobb arányban tartalmaz cukrot. A nemesítés leglátványosabb része a 15-dik században következett be, amikor az európai telepesek nekikezdtek a kukorica termesztésének.

Vad őszibarack

Az őszibarack valaha egy apró, cseresznye-szerű gyümölcs volt, kevés hússal. Nagyjából i.e. 4000 körül került a termesztésbe, az ősi Kínában, és olyan íze volt, mint a lencsének.

Mai, termesztett őszibarack

Többezer évnyi szelekció után ma egy 64-szer nagyobb, lédús, édes gyümölcsöt fogyaszthatunk.

Forrás és fotók: www.sciencealert.com