Szennyeződés ártalmatlanítva.

IJsseloog, azaz az ’IJssel szeme’ egy hatalmas, kör alakú medence a Ketelmeer tó közepén, az IJssel folyó torkolatánál, Hollandiában. A gödör valójában egy tározó, amely a még mindig kotort, szennyezett iszap tárolását oldja meg.

1950 és 1990 között a tó erősen szennyezetté vált a mérgező ipari anyagok miatt, amelyeket a Rajna és az IJssel folyó szállított. Ezek a toxikus anyagok nem csak Hollandiában kerültek a vízbe, de Svájc, Németország, Franciaország ipari területeiről is.

A szennyezőanyagok a tó fenekére süllyedtek, vastag iszapréteget létrehozva. Félő volt, hogy elérhetik a talajvizet is, vagy bekerülhetnek az összeköttetésben álló friss vizekbe, így például az IJsselmeer tavába, amely nem csak Hollandia legnagyobb állóvize, de a lakossági ivóvíz és a mezőgazdaság számára is a legnagyobb forrást jelenti.

1994-ben döntés született arról, hogy eltávolítják a tófenékről a szennyeződést. Ez a művelet a csatornát is mélyíti, ezáltal könnyebbé teszi a hajózást. A kotrás azonban komoly problémákat vetett fel, a szennyezett iszapot ugyanis nem lehetett elhelyezni a szárazföldön anékül, hogy a lakosság részére ne jelentett volna veszélyt, hiszen tele volt toxikus anyagokkal és nehézfémekkel, például kadmiummal, arzénnel, ólommal, nikkellel, higannyal. Ezért a hatóságok úgy döntöttek, hogy inkább egy hatalmas gödröt készítenek.

Fotó: anteagroup.nl

A Jsseloog végül 1996 és 1999 között épült. 1 km-es átmérője és 45 méteres mélysége 20 millió m³ iszapot képes megtartani. A medence körül 10 méter magas töltés épült. A szivárgás megakadályozására a lerakó alja agyaggal fedett, a gátat fóliával bélelték, a tározó vízszintjét pedig a tóé alatt tartják.

Kép: Google
Kép: Google

A gödör körül egy sziget épült, itt találjuk a feldolgozó és tisztító egységeket. A kotrás 2000-ben kezdődött, hamarosan befejezéshez közeledik. Ha a tartály megtelik, lezárják agyag- és homokréteggel és visszaadják a természetnek a területet. Két kis mesterséges szigeten a tározó mellett már megjelentek többek közt a hattyúk, a kanalasgémek és a vöcskök.

Fotó: www.opdnakker.nl
Fotó: www.deme-group.com
Fotó: www.deme-group.com
Fotó: beeldbank.rws.nl
Fotó: panoramio.com
Fotó: panoramio.com

Forrás: www.amusingplanet.com