Itt kezdődik a környezettudatosság.

Januárban országos iskolakert-fejlesztési program indul a nagyvárosi iskolákban. Ennek keretében a házak tengerében található sulikban hoznak létre tankerteket, hogy a nagyvárosokban felnövő gyerekek is láthassák, miből lesz a petrezselyem vagy a paradicsom.

A programban 4 szervezet hangolja össze saját elképzeléseit (az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara), elsősorban a szemléletformálást kitűzve célul.

Ha azt szeretnénk, hogy a felnövekvő generációk környezettudatosak legyenek, akkor nem árt már az alapoknál elkezdeni a felkészítést.

A környezettudatosság nélkül nem létezhet élhető jövő, márpedig ennek egyik legkézenfekvőbb gyakorlóterepe az iskolakert. A szerencsésebb gyerekek bizonyára a nagyvárosokban felnőve is gyakran vannak a nagymama kertjében vagy a természetben, de sokan még a kertészkedés alapjait sem látták soha a gyakorlatban.

A program első része a 2019 januárjában induló alapozás, majd második részeként iskolakerti tematikus modulok közös kidolgozása kezdődik.

Ezek célja, hogy az iskolakerti tevékenységekben rejlő változatos oktató-nevelő lehetőségek között minél több intézmény megtalálja a saját pedagógiai céljainak és helyzetének megfelelőket.

Az iskolakert nyitottságra, türelemre, felelősségvállalásra, öngondoskodásra nevel, felkelti az igényt az egészséges táplálék iránt, nyitja az érdeklődést a mezőgazdasági és környezeti témájú pályaválasztás irányába.

Az iskolakert gondozásával a gyerekek megtanulják természeti környezetük helyes és tudatos használatát, alapvető természettudományi tapasztalatokat szereznek és lehetőségük adódik gyakorlatban kipróbálni, élő folyamatok során alkalmazni a tanórákon tanultakat.

További információ: www.kormany.hu