Vidéki romantika a városban.

Tudományos kísérlet keretében legelésztek a bárányok a Kaliforniai Egyetem kampuszán, hogy kiderüljön, az anyajuhok képesek-e füvet és gyomot enni, trágyázni és kártevőket irtani jobban, vagy a hagyományos tájrendezési eljárások.

A gyapjas négylábúak munkára fogásával azt vizsgálták, hogy segítségük mekkora megtakarítást eredményezhet a kampusznak a pénz és az energiaforrások tekintetében.

A kísérlethez juhásznak tanulókat vett fel, ők felügyelték az állatok 3 napos tartózkodását egy hatalmas füves területen. A juhok egész nap legeltek, 3 napon át, kontrollként egy másik területet pedig ugyanúgy kezeltek, ahogy addig: fűnyírással, trágyázással. A fű magasságát és állapotát legeltetés előtt és után is felmérték. Négy fajtát vetettek be: suffolk, hampshire, southdown és dorset juhokat.

A kísérletek során a juhok képesek voltak eltüntetni az invazív fajokat, ugyanakkor megőrizni az őshonos füveket, csökkenteni a gázkibocsájtást, hasznos rovarokat becsalogatni a trágyájuk segítségével, javítani a talaj minőségét annak tömörítése nélkül.

Kulturálisan a legelésző nyáj egyfajta romantikus érzést kelt, inspirációt jelent a városi turizmus számára, élő oktatóeszközként működik, javítja a mentális egészséget. A takarítás miatt nem kell aggódni: a trágya csak 10 napig marad a területen, eközben hasznos rovarokat vonz a legelőre.

Forrás: www.goodnewsnetwork.org

A kiemelt kép illusztráció.