Kaktuszból készült bőr hódít: a mexikói találmány forradalmasíthatja a divatipart

Fenntartható alapanyag.

Forradalmi újdonságnak ígérkezik a vegán bőr: az anyagot két mexikói férfi „alkotta”, amikor alternatívákat keresett az állati bőr helyettesítésére. Adrián López Velarde és Marte Cázarez fügekaktuszból állította elő a vegán bőrt, és az újdonságot már be is mutatták 2019. októberben egy milánói kiállításon.

A feltalálók célja nyilvánvaló volt: kegyetlen eljárásoktól mentes, toxikus kemikáliák, műanyagok használatának mellőzésével próbáltak fenntartható forrásból meríteni.

A kaktuszbőr részben lebomló biológiailag, és nagyszerűen használható alapanyag a bőripar számára. Készülhetnek belőle táskák, divattermékek, sőt még az ipar is tudja hasznosítani.

Igen ellenálló, tartós (min. 10 év), szerves anyag, amely környezetbarát módon váltja ki az állati bőr használatát.

Az előállító páros 2 évnyi kutatómunka után tudott debütálni a növényi anyaggal. A kereskedelmi forgalomban Desserto névre keresztelt vegán bőr rugalmas, alakítható, légáteresztő. A luxusipar is remekül tudja használni puhaságának, finom érintésének, szép színének köszönhetően.

Az ötlet onnan eredt, hogy Mexikóban rengeteg a kaktusz, amelyek öntözés nélkül is burjánzanak. Így a kaktuszbőr előállítása nem pazarol annyi vizet, nincs szükség mérgező anyagokra, köztük ftalátra, PVC-re, valamint az ökológiai lábnyoma is kisebb.

A környezetre gyakorolt pozitív hatás vitathatatlan. Elsősorban a vízfelhasználáson lehet hihetetlen mennyiségeket spórolni, ha a divatipar ilyen, kevesebb vizet igénylő eljárásokkal állítja elő a felhasznált alapanyagokat.

Az előállítók szerint Milánóban óriási, nem várt érdeklődés fogadta a kaktuszbőr bemutatását. Most keresik az együttműködési lehetőségeket és azokat az utakat, amelyek során kisebb mennyiségben is elő tudják majd a vegán bőrt állítani, hogy minél szélesebb körben lehessen alapanyagként használni.

Forrás: fashionunited.uk, képek: Adriano Di Marti, Desserto