Örömhír a gemenci fekete gólyáknál.

Webkamerán keresztül, élőben figyelhetjük a gemenci fekete gólyapár, Tóbiás és Sára életét, így az igazán elszántak tanúi lehettek az első fióka kibújásának is. További három tojás lapul a fészekben, a napokban újabb kicsi születése várható!

Már két hónapja annak, hogy Tóbiás, a gemenci fekete gólya leszállt a fészkére, hazatérve a telelésből. Párja, Sára március közepén követte, és rögtön nagy munkába kezdtek, hiszen ezen a télen erősen megrongálódott a fészkük. A károkat hamar helyreállították, március 29-én pedig tojást raktak, összesen 4-et. Most pedig megérkezett az első fióka is!

https://www.facebook.com/gkamerak/videos/1827080737356920/

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe.

Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

Forrás: gemenczrt.hu