Akrobarata méhészek.

Szinte függőleges az a sziklafal a Shennongjia Természetvédelmi Területen, ahol Kína egyik utolsó vadméh menedéke, a több mint 700 kaptárból álló kolónia kapott helyet. Az ázsiai országban a méhészkedés több ezer éves múltra tekint vissza, a világ méztermelésének közel fele innen származik. A vadon élő, őshonos méheknek azonban már több mint 80%-a kihalt napjainkra.

Az őshonos kínai méhek eltűnésének fő oka vélhetően a házi méh térhódítása volt. Ez a faj ugyanis vírusbetegségeket hozott magával, valamint megtámadta az indiai méh kaptárait és összezavarta a párzási rituáléit. Napjainkban az indiai méh veszélyeztetett fajnak számít, a sziklákon csüngő ’Kaptárok falát’ pedig védett, szent helyként tisztelik.

A turisták ezrével keresik fel a helyet. A különleges méhmenedékben mintegy 700 fadoboz kapott helyet a meredek sziklafalon, 1300 méteres tengerszint feletti magasságban. A kaptárok a környék vadon élő méheit csalogatják és bírják fészkelésre.

A sűrűn telepített lakokban több ezer méhcsalád él. A méhészek úgy közelítik meg a fenn lévő dobozokat, hogy lépcsőként használják az alacsonyabbra helyezett kaptárokat, azok tetején lépkednek felfelé, miközben az egyensúlyukat próbálják megtartani. A legfelsők már csak köteleken közlekedve érhetők el, a szikla tetejéről aláereszkedve. A védett elhelyezés azt a célt szolgálja, hogy a kaptárok lakóit és a bennük lévő mézeket megvédjék a medvéktől.

Forrás: www.odditycentral.com, kiemelt kép: Facebook