Mesebeli üvegek.

Mintha egy varázslatos, mesebeli világba csöppennénk, úgy ragyognak ezek a tündérlámpák az ablakpárkányban. Az adventi időszakban melegséggel és fénnyel töltik meg a lakást és a szívünket.

A misztikus fényt hozó lámpácskákat saját kezűleg is elkészíthetjük! A lámpásokhoz először gumilapból készült tündéralakokat kell a befőttesüveg falára, belülről felragasztani (ilyen mintákat magunk is kivághatunk a dekorboltokban kapható gumilapokból). Fontos, hogy tartsuk ott egy ceruzával, bottal a sablont, amíg a ragasztó meg nem szárad. Figyeljünk arra is, hogy ha minta van az üvegen, akkor a figura a másik oldalra kerüljön!

Ezt követően folyékony ragasztóval kenjük be az üveg külső részét, tegyünk rá egy réteg sütőpapírt vagy selyempapírt és szépen simítsuk, dolgozzuk el. Ha megszáradt, vigyünk fel némi ragasztót az üveg felső és az alsó részére, és erre szórjunk csillámport, vagy egyéb csillogó kövecskéket, díszeket.

Befejezésként kössünk egy szép madzagot masnira a befőttesüveg szájánál. Ha szeretnénk, díszíthetjük még termésekkel, bogyókkal is a lámpást – a madzagra könnyű felragasztani ezeket. Végül tegyünk bele mécsest (vagy akár égőt), tekerjük rá az üveg tetejét és élvezzük a varázslatos hangulatú fényeket!

Forrás: www.goodshomedesign.com és blog.pixiehill.com, képek: blog.pixiehill.com