Fontos a tájékozódás.

A rókák veszettség elleni vakcinázása folyamatos feladatot jelent a szakembereknek. Idén tavasszal a repülőgépes vakcinázás 2021. március 27. és április 10. között zajlik majd hazánk déli és keleti megyéiben. A kampányt természetesen ebzárlat és legeltetési tilalom kíséri.

Az immunizálás során a kezelendő mintegy 27.400 négyzetkilométernyi területre a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán:

Hamarosan kezdődik a tavaszi rókavakcinázás – Nébih (gov.hu)

A vakcinák kiszórása a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat tájékoztat az önkormányzati hirdetőtáblákon. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.

A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent.

Háziállataink közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott. A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75%-os társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.

A veszettség fő terjesztői a vörös rókák, melyek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető.

Az immunizálási program eredményességét a Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerességének köszönhetően folyamatosan csökkenthető a vakcinázandó terület és a betegség is nagyon ritkán fordul elő. Magyarországon utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust. Emberi megbetegedés már több mint huszonöt éve nem történt.

Keleti szomszédainknál azonban a közelmúltban is akadtak esetek, amelyek alátámasztják a hazai megelőző intézkedések fenntartásának fontosságát. A román hatóságok utoljára 2021. február 1-én jelentettek rókát érintő esetet. A magyarországi rókaállomány fertőzöttségének kizárása, valamint a veszettség esetleges megjelenésének mielőbbi felderítése érdekében a fertőzött vidékkel szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vadászterületeken a hatóság elrendelte a rókák fokozott vizsgálatát.

Kárpátalján 2020-ban 12 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban.

Számos kérdésünkre választ kaphatunk a kifejezetten a veszettséggel foglalkozó tematikus honlapról: (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Forrás: portal.nebih.gov.hu