Köszönetképpen apró ajándékokat hoz az őt etető embernek a varjúcsalád

Leleményes madarak.

Az utóbbi időben egyre többet hallunk arról, hogy a varjak intelligens élőlények, akik még a nulla fogalmát is értik. Ezzel párhuzamosan többen is beszámoltak arról, hogy szoros kapcsolat fűzi őket egy madárhoz, például szajkóhoz vagy épp varjúhoz. A madarak sűrűn meglátogatják őket a kertben, közel merészkednek, netán a vállukra repülnek, a kezükből eszegetnek.

Tango Steinke most hasonló történetet osztott meg a világhálón. A nő Virginia államban költözött be az új házába és arra figyelt fel, hogy akad néhány hangos szomszédja. Egy varjúpár fészkelt és helyezte kényelembe magát a kertjében. Steinke végül elnevezte a madarakat Doc-nak és Dottie-nak, majd eldöntötte, hogy barátságot köt velük.

@tangobird Nothing makes me happier than presents #crow #corvid #birdwatchinggoesbothways #crowfriends #fyp #foryoupage #birds #giftsfromcrows #presents ♬ autumn – Wun Two

Tudta, hogy ehhez mogyoróval kell etetni őket, a nő ugyanis rajong a madarakért, addig is rendszeresen etette a kerti szárnyasokat és a mókusokat is, de a varjakra most külön is kezdett odafigyelni. Doc és Dottie pedig szépen odaszokott, szinte minden nap megjelentek, különösen azután, hogy a tél is beköszöntött. Az első hónapot követően egyre hangosabban követelőztek, hétvégente is hosszan rikácsoltak a nő hálószobájának ablakánál egész addig, amíg ételt nem kaptak.

@tangobird He always wants 2 #corvid #crow #birdwatchinggoesbothways #crowtok #crowtiktok #crowvid #fyp #foryou #foryoupage #crowfriends ♬ original sound – Tango

A varjak pedig viszonozták a kedvességet. Egy idő után a gazdájuk arra lett figyelmes, hogy apró ajándékokat hagytak számára a madarak.

A nagylelkűség jutalma egy szürke, kopott kavics lett, majd gomb, fémdarab, makk, csempedarab érkezett. Teinke elmondása szerint havonta kap valami kis ajándékot. A legszebb ajándék pedig tavasszal érkezett, egy varjúbébi személyében.

@tangobird Reply to @ruthie_iv ITS HAPPENING #corvid #crow #crowtok #birdwatchinggoesbothways #crowfriends #crowvid #crowgifts #fyp #foryou #foryoupage ♬ original sound – Tango

Forrás: mymodernmet.com

A kiemelt kép illusztráció.