Magjait hangyák terjesztik.

A fehér sáfrány hazánkban egyetlen helyen, kizárólag az Alpokalján, Kőszegnél fordul elő. A törékeny, kecses virág védett, eszmei értéke 50 000 Ft. A március-áprilisban virágzó növény hazánk legkisebb sáfránya, hagymás évelő. Hegyvidéki réteken, meszes talajokon él, tőlünk nyugatra elterjedt, az Alpokban ibolya és világoskék színben is előfordul.

Hazánkban a lepellevelek színe fehér, az aranysárga bibéket rovarok porozzák be, magjait hangyák terjesztik.

Természetes állományait feltételezhetően a Gyöngyös-patak szállította Kőszeg környékére, de mesterséges telepítések is ismertek. Több ezer példányt számláló populációja a Kőszegi Tájvédelmi Körzet részét képező Alsó-réten él, kisebb egyedszámban a Király-völgyben fordul elő. Az összefogás ereje sokat jelent megmaradásában, az alsó-réti területet ugyanis évtizedek óta a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium rendszeres és kíméletes kaszálással példásan kezeli, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal kötött megállapodás alapján.

Korábban csak irodalmi utalásokból tudhattuk, hogy a Rőti-völgyben is előfordul a fehér sáfrány, majd a Vas megyei Víz- és Csatornamű Zrt. telepén sikerült újra rátalálni az akkor több százas egyedszámra. Ezt az állományt is óvó intézkedésekkel és együttműködéssel próbálják megvédeni, a Víztelep és a Nemzeti Park munkatársai természetvédelmi szempontú javaslatokat figyelembe véve igyekeznek fenntartani az értékes faj élőhelyéül szolgáló gyepet. Kerülik a vegyi anyagok kijuttatását, a gépjárművek által okozott taposást, rendszeresen kaszálnak és eltávolítják a szerves anyagot (lomb, széna) az élőhelyről.

Forrás: www.orseginemzetipark.hu