Hogy mik vannak!

David Rush igazi rekordhalmozó: az Idaho államban élő férfi már 150 Guinness-rekordot mondhat magáénak. Most azzal került be a hírekbe, hogy megdöntötte a ’legtöbb vizes szivacs az arcba’ csúcsát.

Amennyiben azt gondoljuk, hogy ez egyszerű volt, nincs igazunk, Rush be is avat minket a nehézségekbe.

Ennél a műveletnél ugyanis nehéz eltalálni azt, hogy mikor nyithatjuk ki a szemünket úgy, hogy ne repüljön bele a vizes szivacs, mégis némileg koordinálni tudjuk a mozgásunkat.

Az új csúcs beállításában a férfi szomszédja volt segítségére: Jonathan Hannon dobálta a spongyákat. A Rush felé repülő 106 szivacsból (ezt a megadott egy perces időkereten belül kellett elhajítani) 96 került kapcsolatba az arcával, így sikerült megdönteni a korábbi 76 szivacs rekordját. A páros már összeszokottnak mondható, nem sokkal korábban ugyanennek a rekordnak a 30 másodperces változatát is megdöntötték együtt.

Rush egyébként 30 évesen még egyetlen rekorddal sem büszkélkedhetett, azóta viszont meg sem áll: 35 éves korára már több mint 150 csúcsot tudott beállítani.

Forrás: www.upi.com