Torkon ragad az édesség.

Finom, de veszélyes: ez a mochi, a japán édesség, amely minden szilveszterkor áldozatokat szed. Nem volt ez másképpen most sem, így nem csoda, hogy a sajtó csak gyilkosként emlegeti a rizsből készült golyócskákat. 2011-ben a Wall Street Journal egyenesen csendes szilveszteri gyilkosnak nevezte.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A japán kultúrában ugyanis az újévi ünneplés része ennek a hagyományos édességnek a fogyasztása is. Idén úgy indult az év, hogy 8 embert szállítottak kórházba (75 és 92 év között), és egy 83 éves nő életét már nem is tudták megmenteni.

2007 és 2011 között 604 embert szállítottak fuldoklás miatt a kórházba mochi vagy dango (mochihoz hasonló édesség) evése közben. Ezeknek az eseteknek 1/3-a januárban történt, a bajba jutottak 90%-a idős ember volt, 65 év felett, és közülük minden második igen kritikus, életveszélyes állapotba jutott. Egy professzor szerint azoknak az időseknek, akik nem tudnak rendesen rágni és nyelni, hiányos a fogazatuk, mochit enni gyakorlatilag öngyilkosság.

mochi-4Fotó: Pinterest

Japánban olyan komolyan veszik a veszélyt, hogy a fogyasztóvédelem összefoglalja a tennivalókat a honlapján, hogy mi a teendő abban az esetben, ha valakinek a torkán ragad a finomság. Azt tanácsolják, hogy amikor nekiállunk mochit falatozni, mindig vágjuk apró darabokra! Addig együnk, amíg mozog a szánk, netán beszélgetünk, hogy a nyáltermelés is segítse az étel gyomorba jutását. Hasznos, ha leves vagy tea fogyasztásával eleve benedvesítjük a szánkat, mielőtt a mochihoz érünk.

mochi-3Fotó: JapanCRUSH

Ha az elővigyázatosság ellenére mégis a torkunkon akadna a gombócka, egy porszívó állítólag jó szolgálatot tehet, de részletesen leírják a hátbeveregetési és egyéb elsősegélynyújtási mozdulatokat is, és hangsúlyozzák, hogy azonnal hívjuk a mentőket.

A nyilvántartások szerint egyébként fulladás szempontjából az egyik legveszélyesebb étel a mochi. A mochihoz köthető fulladásos balesetek veszélye 30-szor nagyobb, mint a leopárdkontyvirágból készült zselénél, és 5-szöröse a cukorka félrenyelési veszélynek.

mochi-5Fotó: Pinterest

A legjobb, amit tehetünk, ha reálisan felmérjük a mochievés veszélyeit, és nem felejtjük el apróra vágni, jól megrágni.

mochi-2Fotó: JapanCRUSH