Rejtélyes betegség pusztítja Olaszország kiviültetvényeit

Nincs gyógymód.

Tömegesen pusztulnak ki a kivik Olaszországban és senki sem tudja, hogy mi történik. Az olasz kormány hiába állított össze egy munkacsoportot a felderítéshez, egyelőre pusztuló növényekkel kell a gazdáknak szembenézniük.

Az egész folyamat 2012-ben kezdődött Verona közelében, olyan tünetekkel, amelyek alapján a gazdák kihalásként, ’morìa’-ként kezdték a jelenséget emlegetni.

A jelenlegi óvatosabb becslések alapján az itáliai ültetvények 25%-át érinti a fertőzés (egyes szakértők 80%-ról beszélnek), márpedig Olaszország a második legnagyobb kivitermesztő a világon.

A kutatók szerint a károk egy része még nem látható. A fertőzés ugyanis a gyökereken kezdődik, és egészen az első levéltünetekig észrevétlenül terjed. Aztán drámai hanyatlás következik, amikor a tünetek már megjelennek, gyakorlatilag elkéstünk a védekezéssel. A levelek elfehérednek, lekonyulnak, a gyökér sötétedik és rohad. Aztán a levelek lehullanak, 10 napon belül egy sem marad a fán, a gyümölcs védelem nélkül nő a nap alatt. 1-2 éven belül az egész növény elpusztul.

Ami érdekes, hogy miközben egyes növények kipusztulnak az ültetvényben, másokra mintha nem hatna a kór. A kutatók már számos tényezőt megvizsgáltak: az öntözési rendszert, a talajt, a különféle ismert kórokozók előfordulását, de minél többet vizsgálódnak, annál több ellentmondásra derül fény.

A tünetek egyaránt megjelenhetnek idősebb és fiatalabb növényeken, új talajon, de évtizedek óta használtakon is, villámgyorsan kipusztítva ültetvényeket. Különféle kórokozókat is azonosítottak a növényeken, de egyetlen olyan sem akadt, amely minden egyes elpusztult kivin detektálható volt.

A szakértők úgy vélik, hogy számos tényező: a víz, a talaj oxigénellátottsága, a globális felmelegedés, a gombák is szerepet játszanak a folyamatban, de az összefüggéseket egyelőre nem látják át. Nincs gyógymód, semmi sem segít, a talajcsere, az újratelepítés sem.

Hasonló pusztulást Franciaország, Spanyolország, Görögország, Törökország, Japán és Kína kiviültetvényein is megfigyeltek, de egyik helyen sem volt ilyen kiterjedt és jelentős.

Egyes gazdák már mindenüket elveszítették, az ültetvényeket is elhagyták. Szellemjárta vidékké változtak olyan területek, ahol már az 1980-as évektől kezdve kivit termesztettek.

Néhány kutató úgy véli, hogy a pusztuláshoz a klímaváltozás is tevékenyen hozzájárul, mivel legyengíti a növényeket, és megváltoztatja a talaj egyensúlyát is. Néhány tanulmány úgy vélekedik, hogy a kivitermesztéshez ideális hőmérséklet 25 és 27 °C közé esik, de a globális felmelegedés és a hőhullámok hetente többször is efölé nyomják a hőmérsékletet Itáliában. Az extrém esőzések, jégesők pedig a gyökereket fojtják meg. Több kutatócsoport egyetért abban, hogy az emelkedő hőmérséklet és az extrém esőzések jelentik a fő okot, de akadnak, akik nem biztosak abban, hogy ez a kiváltó mozzanat.

Egyes termesztők most mindenesetre mangóval és papayával próbálkoznak. Ez lesz a jövő útja Olaszországban?

Forrás: www.theguardian.com