Mozgásra üvölt.

Hokkaido szigetén egyre nagyobb gondot okoznak a településen is megjelenő, a lakóövezetekbe betörő medvék. Takikawa városának elöljárói ezért úgy döntöttek, hogy sajátos megoldást vetnek be: robotfarkasokkal ijesztik el a portyázó állatokat. Egyelőre két ilyen állat állt csatasorba a helyi egyetem és az Ohta Seiki gépgyártó cég együttműködésének köszönhetően.

A szörnyfarkasok (akik nevükhöz híven valóban elég szörnyűre sikerültek) fémből készültek és műszőrme fedi a vázukat. Mozgásérzékelővel látták el őket, ezért azonnal aktiválódnak, ha bárki a közelükbe jön. Riadó esetén a fejüket mozgatni kezdik, a szemükben piros fény villan, emellett pedig üvöltenek, vonítanak, sikítanak és más félelmetes hanghatásokkal űzik el a betolakodót.

A szakemberek azt remélik, hogy a medvék megértik: az emberi településeken nincs semmi keresnivalójuk és így sikerül megvalósítani az egymás mellett élést a másik területének háborgatása nélkül.

Farkasok egyébként valamikor vadon is éltek Japánban, azonban a 20. század folyamán kihaltak a szigeteken.

Forrás: www.upi.com