Tudományos előkészületek.

Douglas Smith saját rekordját megdöntve lett újra paradicsom-rekorder. A 44 éves angol férfi tavaly azzal került be a Guinness nyilvántartásba, hogy 839 szem paradicsomot szüretelt egyetlen tőről, nem sokkal később azonban ezt is túlszárnyalta.

A korábbi csúcs ettől jóval kevesebb volt, mindössze 448 szem paradicsom. Az előző, 2010-es rekord Graham Tranter nevéhez fűződött.

Az angliai Hertfordshire-ben élő Smith most egy újabb csúccsal rukkolt elő: 1269 szem paradicsomot szüretelt egyetlen növényről. Saját bevallása szerint nagyon gondosan betartotta a Guinness szabályait a termesztés és a szüretelés során, így nem is volt semmi akadálya annak, hogy hivatalosan is hitelesítést nyerjen az új rekord.

A lelkes kertész számtalan tudományos értekezést elolvasott a minél jobb eredmény érdekében, a talajmintát pedig laboratóriumi analízisre küldte az ültetés előtt.

A paradicsomok egyébként piros színű kis cseresznyeparadicsomok. Az eseményről készült képek tanúsága szerint a férfi a hátsó kertjében, egy saját készítésű támrendszerhez rögzítve nevelgette a növényt.

Smith nem áll le, most a legmázsásabb burgonya és padlizsán rekordjára hajt.

Forrás: www.upi.com, kiemelt kép: Guinness World Records