Fertőzésforrás.

A Kína délkeleti részén található Sencsen lehet hamarosan az első olyan kínai város, ahol betiltják a kutyák és macskák fogyasztását, amennyiben elfogadják a tárgyalási fázisban lévő, szigorú törvénytervezetet.

2020. február 24-én a kínai kongresszus drákóibb korlátozások bevezetését javasolta a vadállatok kereskedelmének és fogyasztásának ügyében.

Nyilvánvaló, hogy az intézkedések hátterében a koronavírusjárvány áll, amelynek kirobbanását jelen állás szerint egy vuhani állatpiachoz kötik, és a jelek szerint összefügg valamilyen vadállat fogyasztásával. A piacot január 1-én bezárták, fertőtlenítették, mintákat vettek – ezek közel 20%-ában kimutatták a vírus jelenlétét. A piacon mindenféle vad- és szokatlan állathúst lehetett kapni, kutyát ugyanúgy, mint denevért, kígyót, patkányt, teknőst, vagy koalát.

A tervezett törvény azonban mégsem csak a fertőzésforrásokat kívánja minimalizálni. Sokkal inkább célja, hogy az állatok és az ember közti kapcsolatot erősítse, az állatok jogait kiterjessze.

Fotó: Reuters

A kutyák és macskák fogyasztása egyre kevésbé elfogadott a fejlett világban. Mivel Európában és Amerikában ezek a négylábúak családtagnak, megbecsült házi kedvencnek számítanak, számunkra a belőlük főzött vacsoráról már csak hallani is gyomorforgató. Tegyük hozzá, hogy nem Kína az egyetlen ország, ahol megeszik őket, Nigériában, Indonéziában, Vietnamban, de még Svájcban és Olaszországban is hallani hasonlóról. Tajvan is csak 2017-ben tiltotta meg a kutyák és macskák fogyasztását.

Kínában már nagyon sok indulatot sző a kérdés, egyre gyakoribbak a kutyalopások miatti erőszakos esetek, és a fiatalok is egyre kevésbé tudják elfogadni ezt a tradíciót.

Fotó: AP/Humane Society International

A törvénytervezettel kapcsolatos végső döntésre nem szabtak határidőt. Amennyiben elfogadják a tilalmat, minden olyan állat, amit potenciális fertőzéshordozóként azonosítanak, felkerülhet a tiltott listára. Vagyis a kígyó, teknős, rovarfogyasztás is hamarosan betiltásra kerülhet. Az ilyen eledeleket illegálisan kínáló éttermek pedig súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.

Fotó: The Animal Hope & Wellness Foundation

A becslések szerint évente 10-20 millió kutya esik a gasztronómia áldozatául Kínában, és hasonlóan jár 4 millió macska is. A legtöbb áldozat lopott állat, vagy olyan példány, amelyik az utcán kóborolt. Embertelen körülmények között, szűk ketrecbe zsúfoltan tartják őket addig, amíg leölésre kerülnek. Abban reménykedhetünk, hogy lassan elindul egy folyamat, ahol mindenki felismeri, hogy nem ezt érdemlik a legjobb barátaink.

Forrás: www.intelligentliving.co