A Liget Projekt keretében.

Több, mint 40 éve adták át a Vakok Kertjét, ezt a különleges helyet a Városligetben, ahol a látássérültek is biztonságban pihenhetnek, sétálhatnak.

A kerthez tartozó intézetet, azaz a Vakok Országos Nevelő és Tanintézetét 1899-ben alapították meg Zsófia, Habsburg főhercegasszony védnökségével. A nevelőintézet szép épülete 1904-re épült fel a Hermina úton, a Városliget közvetlen szomszédságában. Arra azonban egészen 1972-ig kellett várni, hogy egy kifejezetten vakok és gyengénlátók részére szolgáló kertet adjanak át  a Városliget területén. A vakok és gyengénlátók központi intézményeinek szomszédságában, 1972-ben átadott Vakok kertje olyan innovációnak számított a maga korában, amely egy régóta létező, valós igényt elégített ki.

A Főkert kivitelezésében készülő, hazai viszonylatban egyedülálló létesítmény tervezésére a megbízást Csorba Veronika tájépítész kapta, aki arra törekedett, hogy saját elképzeléseit összhangba hozza a megrendelő igényeivel. Fakocka burkolatot és megemelt ágyásokat tervezett, érdes tapintású, illatos növényeket ültetett. Intenzív illatú fűszernövényekkel dolgozott, burjánzott a bazsalikom, a zsálya, a rozmaring, a kakukkfű.

https://www.facebook.com/miligetunk/photos/pcb.2129867907265696/2129867623932391/?type=3&theater

A mintegy négyezer négyzetméteres, körülkerített és őrzött kertben a tájékozódást egy kőbe faragott, Braille-írásos térkép, valamint a különböző burkolatú utak segítik.

https://www.facebook.com/miligetunk/photos/pcb.2129867907265696/2129867683932385/?type=3&theater

Az útburkolatok (kockakő, fakocka, aszfalt, tégla) nagyjából húszméterenként váltakoznak, hogy a megtett távolság még könnyebben érzékelhető legyen.

A látássérültek tájékozódását a különféle illatok mellett nagyban segítik a hangok, így a víz csobogásának hangja is. Ezért a tervezőnő a kert közepére akusztikus szökőkutat, egy másik pontra pedig csobogóval kombinált élménymedencét tervezett. Arra is odafigyelt, hogy a csobogók eltérő erősségű és magasságú hangot bocsássanak ki, ezzel is segítve séta közben a tájékozódást.

A megnyitás idején gyermekjátszótér nem működött a Vakok kertjében, azt utólagosan építették hozzá.

A látássérültek összetartó közössége évtizedeken át magáénak érezte, és ma is magáénak érzi a létesítményt. Az 1970-es, 1980-as években a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége  látta el a kert felügyeletét, ahová a szervezet igazolványával lehetett belépni. Az utóbbi évtizedben, 2005-től a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete látta el a felügyeletet.

A Vakok kertje, egy 1998-as, kisebb felújítástól eltekintve, egészen a legutóbbi időkig az eredeti állapotában működött. Rekonstrukciója a megnyitásától eltelt közel fél évszázad után időszerűvé vált. A Liget projekt keretében megújult pihenőkert az idei év októberétől 21. századi körülmények között fogadhatja újra a látogatókat.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2018. október 15-én, a Fehér Bot Nemzetközi Világnapján megkezdte a speciális parkrész tesztelését, hogy a tesztüzemet követően hamarosan megnyithassa kapuit a látássérültek előtt.

https://www.facebook.com/miligetunk/photos/pcb.2129867907265696/2129867353932418/?type=3&theater

A különleges, kibővített készségfejlesztő játszóterű, felújított, megújult Vakok Kertje chipkártyás bejutási rendszerrel várja a használókat, akik biztonságban, kényelemben pihenhetnek majd itt.

Forrás: ligetbudapest.hu