Kóstold meg a nyírfalevet!

Rügyfakadás előtt, március közepén – április elején, kb. 2-3 hétig végezhető a viricselés, ami nem más, mint nyírfalé nyerése. A nyírből származó édes lé ugyanis frissítő hatású, finom, de korábban számos más dologra is használták. Belőle (nem sok) cukor, azaz xilit nyerhető kb. 1 liter nyírvízből 1 evőkanálnyi xilitre számíthatunk.

A viricselés több helyen ismert volt, így például a Zemplénben, Erdélyben, Finnországban, de a Nyírségben is fontos jövedelmi forrást jelentett valaha a nyírvíz gyűjtése. Vándorárusok hordószám hordták eladni a környező nagyvárosokba, piacokra.

A nedv kinyeréséhez alapvetően két módszer ismeretes: az ágmetszés és a fatörzsfúrás.

Ágmetszésnél a levágott ágcsúcsú vesszőt kell egy palackba hajtani, hogy a kicsurgó nedvet felfogjuk. A fúrásnál sebzést kell ejteni a fa törzsén fél-1,5 m közötti magasságban, majd a kifolyó nedvet ugyancsak palackba gyűjteni.

A viricselők úgy tartották, hogy ha a megcsapoláskor esős idő jár, úgy a lé nem lesz édes. Szeles időben pedig ki sem folyik a fából. Az így nyert nyírvizet hashajtóként, vesebajok, golyva és tüdőbaj ellen italként, fejbőr betegségei ellen, fejfájás ellen bedörzsölő szerként, cukorral erjesztve hajbarnító szerként használták külsőleg, olajjal sebekre kenték, szeplő ellen arcot mostak vele.

Ismert volt az alkohol készítése is.

Miután  a virics cukortartalma alacsony (1-2%), legalább 10-15-öd részére besűrítették, hogy borként kiforrhasson. A cukros levet megerjesztették és így lett belőle egy különleges bor. A nyírfabort még a múlt század elején is kimérték a nyíregyházi és debreceni piacokon, virics néven.

Aki szeretné kipróbálni a viricselést, annak az alábbi felvételt ajánljuk: