Veszélytelen őrület.

Időről-időre felbukkan valami őrület, egy új kihívás, ami lázban tartja az internet népét. Volt már jegesvizes vödör, szobormászás, és ki tudja, még mi minden, egyik-másik kihívás nem mondható éppen veszélytelennek sem. A legújabb trend egyetlen rizikója, hogy áruházi dolgozókat haragíthatunk magunkra.

A kihívás lényege, hogy a helyi barkácsboltban vagy kertészeti árudában kell minél jobb képet készíteni, művirágok, növények, szerszámok és egyéb kellékek között, de lehetőleg úgy, hogy az összhatás művészi legyen. Azaz ne úgy fessen, mintha egy boltban készült volna.

Az őrület elindítója egy amerikai tini, Kelsey Maggart, aki a helyi árudában készített pár képet barátai segítségével – ezek a fotók azonban pont úgy festenek, mintha csak egy virágokkal teli kastélyban lőtte volna azokat. Nem látszanak rajta a polcok, a drótok, az áruházi alkalmazottak, az árcédulák. Éppen ez a lényeg: olyan beállításokat, szögeket találni, amiből nem derül ki, hogy valójában hol vagyunk.

Kelsey meg is mutatta, hogy miként készült valójában a kép – jól látható, hogy barátai segítenek egy köteg művirágot tartani a lány feje fölé.

A követők máris elárasztották a netet hasonló képekkel. A szülők ezúttal őrülhetnek, hogy a gyerekeik nem szobrokra másznak fel, vagy jéghideg vízzel öntik nyakon magukat – az áruházi alkalmazottak viszont aligha ilyen boldogok az új trend láttán.

https://www.instagram.com/p/Bfe40pJn_y7/?utm_source=ig_embed

Forrás: www.countryliving.com