Nagy utazás.

Az Adams folyó (Adams River) a Fraser-folyó mellékfolyója Brit Kolumbiában, Kanada legnyugatibb tartományában. Október közepén több millió vörös lazac úszik a folyóban, majd összegyűlnek a torkolat közelében, hogy végbemenjen a négyévenként ismétlődő esemény, az ívás.

10-15 millió hal küzdi magát végig a Fraser és a Thompson folyón azért, hogy elérjék a 12 km hosszú Adams folyót, a 4000 kilométeres utazásuk végcélját, ahol végül ívás után a halálukat lelik.

Az Adams folyó lazacai az ívóhelyükről a South Thompson folyón, majd a Fraser folyón keresztül jutnak az óceánba. 3 évet töltenek a nyílt vizekben, követve a sarkköri áramlatokat Alaszkába és az Aleut-szigetekre. Aztán megkeresik a visszautat az Adams folyóhoz, és 4000 kilométert tesznek meg azért, hogy ugyanoda visszaérkezzenek. Ekkorra már kb. 2 millióra esik vissza a számuk. Az utazás során a sodrással ellentétesen úsznak, és megküzdenek a gyors vizekkel, zuhatagokkal is, mindössze 17 nap alatt. Hihetetlen, de ez idő alatt a lazacok nem táplálkoznak, csak azokat a zsírtartalékokat élik fel, amiket még nyáron szedtek magukra. Ekkor veszik fel szépséges vörös színárnyalatukat, a hímek jellegzetes háta és agresszív, kampós szája is kialakul.

Amikor megfelelő helyet találnak, a nőstény egy fészket ás, ami 10-40 cm mély, miközben a hím a közelben lebeg és megtámad minden betolakodót. A nőstény kb. 3500 rózsaszínes petét rak, erre lövell a hím fehéres ikrát, hogy megtermékenyítse. A lazacpár ezután befedi az petéket lazán kavicsokkal, hogy megvédje azokat a fosztogató halaktól és madaraktól.

A következő 10 napban a bíborszínű halak szürkévé válnak, testük lassan elfárad, elhagyja őket az élet, abban a tudatban, hogy a rózsaszín tojásaik viszik tovább a fajfenntartást.

Az Adams folyó lazacait türelmesen várják a grizzly medvék, a feketemedvék, a halászok és a turisták is. A helyi, a kereskedő és a sporthalászok egyaránt ide gyűlnek, a nagy fogásra számítva. 1913-ban 31 millió lazacot halásztak le, azóta sem sikerült ezt a rekordot megközelíteni.

Forrás: www.amusingplanet.com