Május 6: a Meztelen Kertészkedés Világnapja

A nap, amikor rendkívüli érdeklődést mutatsz majd a szomszéd fűszerkertje iránt.

Bármilyen hihetetlen: május 6-én a Meztelen Kertészkedés Világnapját ünnepeljük, amikor is pucéron húzhatjuk a gazokat, ültethetjük a palántákat vagy éppen nyírhatjuk a füvet. A pucér tevékenység közepette kétségtelenül több napfény éri bőrünket, mint amikor ruhában tesszük mindezt, de az is biztos, hogy a nap végére jóval koszosabbak leszünk, mint máskor.

A nudizmus hívei szerint az egészben semmi különös nincs, ez csupán egy móka, amit a meztelen bicajos megmozdulások ihlettek. Az eseményhez nem kapcsolódik közös program, szervezettség, egyszerűen csak arra buzdítanak mindenkit, hogy töltse ezt a napot a szabad ég alatt, ruhák nélkül, szabadon.

A Meztelen Kertészkedés Világnapját először 2005. szeptember 10-én tartották. 2007-ben május első szombatjára került át, közvetlenül a vasárnapi Nemzetközi Permakultúra Nap elé.

Ez az a nap, ami a pozitív testképet, az emberek önbizalmát is kívánja erősíteni. Nem arról szól, hogy másoknak mutogassuk magunkat, hanem arról, hogy elfogadjuk önmagunkat, a testünket, a maga természetes valójában. Na meg persze a kertészkedésről, ami örömforrás, akár felöltözve, akár anyaszült meztelenül hódolunk neki!

A Meztelen Kertészkedés Világnapjáról valahogy nekünk a Született feleségek szexi kertészfiúja jutott eszünkbe. 😉