Születéskő után itt a születésvirág

A születésvirágod sokat elárul a személyiségedről.

A régi hiedelmek szerint minden hónaphoz tartozik egy vagy akár több drágakő, melyek az adott hónapban születetteknek szerencsét hoznak. Hasonlóképp virágok jelképezik az egyes hónapokat, és állítólag segítségükkel megjósolható, hogy a különböző hónapokban születettek később mely személyiségvonásokkal fognak rendelkezni.

Január: szegfű

A szerelmet, az elragadtatást és valamelyest a távolságtartást szimbolizálja. Attól függően, milyen fény esik rá, különböző oldalait mutatja meg.

Realista vagy sőt, kissé földhözragadt. Mindenkor próbálsz lojális maradni. Imádod a családodat és a barátaidat – csak épp a kettő olykor nem könnyen egyeztethető össze.

Február: ibolya

Szerénység és ártatlanság társul ehhez a virághoz.

Az évek múlásával egyre bölcsebbé válasz. Kicsit magadba forduló, álmodozó vagy. Többnyire időre van szükséged ahhoz, hogy másokkal megbarátkozz, azonban ha ez megvan, lojalitásod nem ismer határokat.

Viola ‘Delft Blue’. (Photo by FlowerPhotos/UIG via Getty Images)

Március: nárcisz

A nárciszhoz valamiféleképpen a szerencse is kötődik. Wales-ben például az a hiedelem járja, hogy aki az adott év első nárciszát megpillantja, az a következő 12 hónapban szerencsés lesz.

Mindent megteszel azért hogy boldogságban és békében élhess. Kreativitásod határtalan, mint ahogy az emberek felé áradó kedvességed is.

Április: százszorszép

A tisztaság és ártatlanság szimbóluma. Tele van titokzatossággal. Bizonyos helyeken a ‘Nap szemének’ is nevezik, mert míg nappal kitárja, éjszaka összezárja szirmait.

Szeretsz a mának élni. Már csak jelenléteddel képes vagy boldoggá tenni a körülötted lévőket.

Május: gyöngyvirág

Azt mondják, amikor a gyöngyvirág kivirágzik, visszatér a boldogság a környékre. Az apró harang formájú virágok kedvességet és alázatosságot sugároznak, de senkit ne tévesszenek meg! Ez a növény mérgező is tud lenni…

Odavagy a praktikus dolgokért és megoldásokért. A bonyolult helyzeteket páratlanul jól kezeled. A barátaid pedig szinte rajonganak érted.

Június: rózsa

A rózsa általánosságban a szerelmet és a szenvedélyt szimbolizálja, azonban a különböző színekhez további jelentések társulnak. A vörös a szenvedély, a fehér a tisztaság, a narancs a vágyakozás, a lila pedig a szerelem megtestesítője.

Kétségtelenül romantikus vagy. Könnyen kötsz új ismeretségeket. Könnyedén alkalmazkodsz új vagy bonyolultabb helyzetekhez.

Július: szarkaláb

Elnevezése több kultúrában is a delfin szóra vezethető vissza, hiszen a virágzó növény formája kissé emlékeztet a delfinek fején lévő “orr-részre”. Ennek megfelelően nyitottságot, pozitív szemléletet, széleslátókörűséget és a jobb jövőbe vetett hitet, az optimizmust szimbolizálja.

Vidám természetű vagy. Tele vagy bájjal és kifinomult a humorérzéked. Mindezeket a tulajdonságaidat körülötted lévők örömmel fogadják és nagyra értékelik.

Augusztus: kardvirág

Latin elnevezését a római gladius kardról kapta, a gladiátorok és legionáriusok fegyveréről. Ez a virág a szilárdság és becsületesség jelképe.

Olyan ember vagy, aki mindent megtesz a siker érdekében. A munkád során gyakran kerülsz vezető szerepbe, hiszen erőd és kitartásod páratlan.

Szeptember: őszirózsa

A görög mitológia szerint az őszirózsákat Astraea görög istennő teremtette. Amikor megpillantott néhány csillagot az égen, a szemei könnyezni kezdtek és a lehulló könnycseppekből születtek meg az őszirózsák. A türelmet, a bölcsességet testesíti meg ez a virág.

Egy kissé maximalista vagy, de ez nem meglepő. Talán az, hogy mindig mindent tökéletesen akarsz csinálni, egy kissé érzelmessé is tesz. Ez semmiképp sem hátrány, sőt! Ez a kettősség tesz téged nagyszerű kommunikátorrá.

Október: körömvirág

Ahogyan az év telik, a gyönyörű sárga szirmok úgy gyűjtik magukba a napfényt. Ez a csodás növény jól ismert a gyógyászatban. Megelőzhetők és kezelhetők vele különféle betegségek, fertőzések.

Az októberben születettek általában kedvesek, barátságosak, lezserek. Törekszenek a kiegyensúlyozott, békés életre.

November: krizantém

A japán gondolatvilág szerint maga a tökéletesség. A virágok kibontakozó szirmai inspirálóan hatottak Confucius-ra, aki szerint ez a virág akár a meditációs gyakorlatok tárgya is lehet.

Becsületes, kedves és megértő vagy. Könnyen szerzel barátokat.

December: magyal

Ez a növény a védelem szimbóluma. Mondák szerint megvéd a villámcsapástól, tűztől és távol tartja a boszorkányokat.

Higgadt természetű vagy és ugyanezzel a higgadtsággal képes vagy akár a barátaid otthonát is rendezgetni, csak hogy azok még meghittebbé váljanak. Ha azonban kritika ér, könnyen visszahúzódóvá válsz.

Forrás: HouseBeautiful