Mangószállítmánnyal érkezhetett Európába a kocsányos tölgyeket pusztító lisztharmat

Apró kórokozó hatalmas kártétele.

Egy nemzetközi kutatócsapat Demeter László, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont erdőökológusa vezetésével 130 év erdészeti, erdőtörténeti, növénykórtani és ökofiziológiai irodalmának összegzésével, valamint saját terepi tapasztalataik alapján alkotta meg a kocsányos tölgy csemetéinek pusztulását megmagyarázó lisztharmatjárvány-elméletet, amelyről idén januárban publikált tanulmányt a Biological Conservation című folyóiratban.

Nem ez az első eset, hogy egy parányi kórokozó akár már egy évszázaddal ezelőtt megérkezhetett Európába és azóta észrevétlenül hatalmas ökológiai, gazdasági és kulturális károkat okozott. Az Ázsia trópusi vidékeiről érkező apró gombafajcsoportnak, a lisztharmatnak (Erisyphe-fajok) a színfalak mögötti, rejtett, tölgycsemetéket megbetegítő és elpusztító tevékenységét tárta fel most a kutatócsoport, amelyben szerbiai és magyarországi természetvédelmi szakértők, ökológusok, erdészek, illetve egy növénykórtan-szakértő vett részt.

A kocsányos tölgy (Quercus robur) egy Európa-szerte elterjedt, természetközeli, öreg erdőségeket alkotó fafaj. A kocsányos tölgyes erdőkben az idős fák pusztulófélben vannak, ugyanakkor hiányoznak a fiatal tölgyek generációi, amelyek természetes módon pótolhatnák az öregeket, fenntartva ezzel a tölgyesek folytonosságát. Bár léteznek különféle magyarázó elméletek az aggasztó jelenségre, az erdész és az ökológus szakma is tanácstalan volt eddig azzal kapcsolatban, hogy mi lehet az egységes magyarázat a természetes utánpótlás hiányára.

Az 1900-as évek elején ütötte fel a fejét Franciaország tölgyeseiben egy újfajta, járványos lisztharmatbetegség, amely villámgyorsan elterjedt, így 1908-ra már Anglia, Belgium, Hollandia, Svájc, Németország, Ausztria és Magyarország tölgyeseit is megfertőzte. Évtizedekig tisztázatlan maradt a kórokozó származása, és csak száz év múltán bizonyosodott be a járványt okozó gombafajcsoport ázsiai, trópusi eredete. A lisztharmat nagy valószínűséggel egy mangószállítmánnyal érkezhetett Európába.

Ezek az idegenhonos apró gombafajok az avarban telelnek át, és minden tavasszal onnan fertőzik meg a friss hajtásokat. Fontos tudni róluk, hogy csak addig képesek fertőzni, amíg a hajtások zsengék. Amint a levelek megerősödnek, már sokkal kevésbé tudnak behatolni azok sejtjeibe. Ha azonban a gombának sikerül bejutnia, onnantól nincs visszaút. A kórokozó többek között elvonja a tápanyag jelentős részét a levelektől, fizikailag roncsolja a sejteket, így végül azok pusztulását okozza. Ezenkívül kitakarja a napfény nagy részét, gátolva ezzel a tápanyag előállítását.

A kocsányos tölgy csemetéire jellemző, hogy évente 2-3 három alkalommal is növeszt új hajtásokat, amelyek év végére megnövekedhetnek és megerősödhetnek. Mielőtt a kórokozó elérte volna Európát, a tölgycsemete még versenyképes tudott lenni más, vele együtt növekedő fafajok (pl. gyertyán, kőris, hárs) mellett. Az 1900-as évek fordulóján azonban a lisztharmatfajok érkezésével gyökeres változás történt, a tölgymagoncok és -csemeték súlyos hátrányba kerültek. Ha kedvező a tavasz – vagyis elég enyhe az idő a levelek kihajtásához, de nem túl enyhe a gombaspórák kifejlődéséhez és terjedéséhez –, akkor van esély a magonc első hajtásának a megerősödésére. Minden soron következő hajtást azonban már biztosan megfertőz a gomba.

A szőlőlisztharmat-betegségéhez hasonlóan a tölgy-lisztharmat esetében is fátyolos fehér lepedék képződik a csemete levelének felszínén, amely eltakarja a napfényt. Árnyékos erdőben 3-5 éven belül elpusztul a magonc, míg ha fény éri, még jobban elharapódzik rajta a fertőzés, növekedése lelassul, és a versenytársak végül túlnövik, elnyomják.

Demeter László és munkatársai kutatásukkal rámutatnak arra, hogy az emberek által behurcolt apró kórokozók ökoszisztémákat pusztító hatásaira az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítania a kutatók, az erdészek és a természetvédők közösségének, és együttesen kell felvenniük a harcot ellenük. Biztató hír ugyanakkor, hogy a Bács-Kiskun megyei Peszéri-erdőben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló kocsányos tölgyesekben már folynak olyan vizsgálatok, amelyek segítségével a kutatók találhatnak – legalább részbeni – megoldást a tölgy-lisztharmat okozta óriási problémára.

Forrás: elkh.org