Üledékrétegek.

Cerro de los Siete Colores, azaz a Hétszínű Domb egyike a Purmamarca települést határoló magaslatoknak Argentína észak-nyugati részén. A nagyjából 75 millió évvel ezelőtt kiemelkedett hegyet komplex geológiai folyamatok formálták, a tengeri üledékek lerakódása, tó és folyó mozgások, valamint a talaj felemelkedése a tektonikus lemezek mozgásának következtében.

A domb a különböző színű festékanyagokról kapta a nevét, ezeket az üledékrétegeket alkotó ásványok tartalmazzák. Úgy tartják, hogy hét színt lehet megfigyelni, de a legtöbb embernek csak négyet sikerül. Reggelente látszódnak legjobban a színek és legkönnyebben a falu előtt kb. 400 méterrel, a  főútról figyelve tekinthetők meg.

Cerro de los Siete Colores en Purmamarca

Purmamarca a csodálatos háttérnek köszönhetően maga is népszerű turistafalunak számít. A település eredete a 16. századra nyúlik vissza, amikor az Inkák útjának állomása volt. Legfontosabb látnivalói a Szent Róza templom a falu közepén és az előtte elterülő tér, ahol minden reggel színpompás kézműves piac kap helyet. A sarkon áll az öreg Cabildo, azaz a községi tanács épülete, mely az országban a legkisebb.

Cerro de los Siete Colores en Purmamarca

Colline aux sept couleurs

Cerro de los Siete Colores

Cerro de los Siete Colores

Purmamarca / City of the seven colors

Forrás: www.amusingplanet.com