Rajzfilmek kelnek életre Tajvanban az unalmas falakon

Színpompás falu.

Három nővér hozott új életet egy kis tajvani falu, Huija házai közé, amikor ecsetet ragadtak egy látogatásuk alatt.

A nővérek a nagymamájukat keresték fel, amikor úgy döntöttek, hogy egy kicsit feldobják az unalmas házfalakat. Nekiálltak festeni, nem is akármiket: elsősorban rajzfilmkaraktereket pingáltak a tűzfalakra.

Megelevenedtek például a Daruma babák – ezek a bambuszvázra feszített, gömb alakú, élénkpiros papírmasé babák Japánban a jó szerencsét is szimbolizálják – de feltűnt Hello Kitty, az Angry Birds mellett számtalan ismert és ismeretlen figura is.

Nem telt el sok idő, és más lakók is követni kezdték a példájukat.

Ami nem csoda, mert a vidám, színes falak mindenkinek sokkal jobban tetszettek, mint a kopott szürkék, egyszínűek. Mire a testvérek feleszméltek, az egész falu színes festményekkel volt tele. Azóta ez egyfajta népszokás lett, gyakran tűnnek fel illusztrátorok, akik leteszik a névjegyüket.

Talán mondani sem kell, hogy a gyerekek nagyon örülnek a festményeknek.

A művészeti képzésben résztvevő tanulók sokszor ajánlják fel a szolgáltatásaikat, és az sem ritka, hogy egy lakó profi festőt hív, hogy különleges falakkal büszkélkedhessen. A spontán művészeti mozgalom pénzt és fejlesztéseket irányított a területre.

A falu azóta turisták kedvelt célpontja lett. Hétvégenként sokan keresik fel, elsősorban Hongkongból és Kínából, és vezetett séták segítségével néznek körbe a színes házak között.

Forrás: www.amusingplanet.com, képek: xingyetsai.com és Clarissa Wei/CNN