Az erdei wellness az új módi!

Tudtad, hogy a japánoknak külön szavuk van az erdőben létre?

Ez a shinrin-yoku. Bár lefordítani nehéz, valami olyasmit jelent, hogy belefeledkezel az erdőbe, miközben a levegőt, az illatokat, a növényzetet, a madarak és az állatok hangját élvezed („erdei wellness”).

1. Segít megelőzni a rák kialakulását

Az immunrendszer fontos részét alkotják a természetes ölősejtek, amelyek a rákos sejtekkel szemben is felveszik a harcot. Japán kutatók érdekes kísérlete végeztek, önkéntesek bevonásával. A kiválasztott emberek két-három napot töltöttek az erdőben, előtte és utána is vizsgálták a vérüket. Jelentős emelkedés mutatkozott a természetes ölősejt-szám emelkedésében, és ez a különbség még egy hónappal később is látszódott. Már egy napos erdőben tartózkodás is „csodákra képes”!

2. Az erdő illata csökkenti a stresszt

Az illatoknak nagy hatása van az egészségi állapotunkra, az érzelmeinkre. Úgy tűnik, hogy az illatokat befogadó rész és az érzelmi központ igen közel vannak egymáshoz az agyunkban. Ugye veled is előfordult már, hogy bizonyos illatok nosztalgiát keltettek benned, mert régi emlékeket idéztek fel? Erdőben és máshol töltött napok vizsgálatával a tudósok kimutatták, hogy a fák között töltött órák csökkentették a stresszt. A fenyő, cédrus, ciprusfajok olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek a kortizol stresszhormon szintjét csökkentik.

3. Messze űzi a depressziót

Egy érdekes tanulmány szerint azok a londoniak, akik erdő közelében élnek, jobb mentális egészségnek örvendenek. Még a járdák mellett álló fáknak is pozitív hatása van, egy felmérés szerint a fákkal sűrűbben tűzdelt környéken kevesebb antidepresszáns fogyott.

4. Segíti a hatékonyabb agyműködést

Egy séta a zöldben vagy az erdőben javítja a memóriát és könnyebben megy utána a tanulás is. Németországban egyre népszerűbbek a zöld ovik, ahol rendszeresen viszik kirándulni a gyerekeket. Megfigyelték, hogy az így nevelkedő gyerekek sokkal jobban teljesítenek nemcsak a szellemi feladatokban, de manuális téren is.

5. Egy séta az erdőben csökkenti a vérnyomást

Japán kutatók végezték azt a felmérést, amelyben önkénteseket kértek fel 2 órás erdei sétára. A kontrollcsapatnak a városban kellett andalognia, és nem meglepő, hogy az erdőből visszatérők vérnyomása sokkal alacsonyabb értékeket mutatott.

6. Segít megszabadulni a túlsúlytól

Bármit is teszünk az erdőben, akár sétálunk, akár kocogunk, akár biciklizünk, az biztosan jót fog tenni a súlyunk szempontjából. Angliában már a családorvosok is azt javasolják, hogy beltéri torna helyett induljunk a ligetbe vagy az erdőbe egy kis testmozgásra!

7. Az erdei séta csökkenti a magányt

Számos túrakör, társkereső túraprogram, lelkes kirándulócsoport, önszerveződő klub létezik, így nem kell egyedül nekivágnunk a zöldnek. rengeteg helyen tudunk társat találni egy kis erdei barangoláshoz!