Irány a medence.

Úgy fest, mint egy elhanyagolt úszómedence, de valójában a világ legrégebbi szekérmosója az, amit a képen látunk. Az angliai Roystonban található építmény az első olyan tavacska volt a világon, amit kifejezetten azért létesítettek, hogy az úton lévő szekereket, kocsikat lemossák. Az 1600 körül épített medence egyike annak a 4 hasonló struktúrának, ami Angliában fennmaradt.

Barkway Kocsimosója egy téglával bélelt struktúra, enyhe lejtős, vízbe vezető behajtóval, ahol a vizet egy földalatti járatból merítették. Ez lehetővé tette, hogy a kocsikat bevezessék a vízbe, hogy a kerekeket és a rendszámtáblákat megtisztítsák anélkül, hogy a víz elárasztotta volna a belső részeket. A kerekeket be is áztathatták, ami megóvta a fát attól, hogy összezsugorodjon a fémperemtől. Melegben, száraz időjárás esetén a fakerekek ugyanis összehúzódhattak, amitől a fémrészek kieshettek.

Fotó: Historic England Archive

Barkway abban az időben fontos megállóhelynek számított, a Londonból Cambridge-be vagy Észak-Angliába tartók számára. A kocsimosót egészen a 20. századig használták, amíg az autók sokkal elterjedtebbek nem lettek és meg nem jelent a mai modern gépjármű prototípusa.

Fotó: Historic England Archive

Manapság már nehéz lenne elképzelni, hogy ebbe a medencébe kormányozzuk be féltett járgányunkat. Később, egy időben a gőztraktorok vették birtokba, a kazánok vízzel való feltöltésére.

Forrás: www.amusingplanet.com