Különös hagyomány.

Dagesztán hegyei között bújik meg Tsovkra-1, egy falu, ami arról vált híressé, hogy minden épkézláb lakosa képes kötélen járni. A fura nevű faluban (az 1-es számot azért kapta, mert még egy Tsovkra van tőle nem messze) senki sem tudja pontosan, hogy miként kezdődött a kötéltáncolás. Az viszont biztos, hogy az elmúlt 100 évben mindenki, akinek megvolt keze-lába, minden férfi, nő, gyerek egyaránt megtanult kötéltáncolni. Sőt, sokan közülük cirkuszi akrobatákká váltak. Noha a település lakossága az 1980-as években mért 3000 főhöz képest napjainkra 400 körülire esett, azok, akik maradtak, ugyanúgy gyakorolják a kötéltáncolást, mint őseik.

A legenda szerint a helybeli férfiak azért tanultak meg kötéltáncolni, hogy hamarabb eljussanak a szerelmükhöz. A hegyes vidéken nehéz volt közlekedni, az akrobatikus haladással viszont gyorsabban elértek bárhová. Még mindig vannak néhányan, akik elhiszik ezt a romantikus történetet. Mások viszont úgy vélik, hogy a folyón való átkelést segítette a kötéltudomány, amikor a hidak beomlottak.

Könnyen lehet az is, hogy gazdasági okok rejlenek a tudomány mögött.

A faluban nincs termőföld, amit meg lehetne művelni, nem terem gabona, nincs kenyér, ezért a család megélhetéséhez hozzájárulva a férfiak köteleken kezdtek járni. A mutatványukat aztán Oroszországban, később a Szovjetunióban és Közép-Ázsiában is előadták.

Az bizonyosnak tűnik, hogy a 19. században a dagesztáni település már híres volt erről a mutatványról. A kötéltáncos iskolában tanuló gyerekek nem egyszer cirkuszi művészként végezték, hatalmas tömegeket szórakoztattak, nemzetközi hírnévre tettek szert.

Sajnos a kötéltánc dicsőséges napjainak már leáldozott, ami erősen kihat a falubeliekre. Az itt élőknek nincs igazán jövőképük, ezért a fiatalok ás városokba mennek hagyományos munkát vállalni, a kötélen járás már csak hobbi maradt. Ennek ellenére állítólag még mindig minden falubeli képes a kötélen járni.

Persze az idősebbek már nem kockáztatnak, őket ár nem nagyon lehet rávenni a mutatvány elvégzésére. Ugyan működik egy iskola, ahol ezt tanítják a gyerekeknek, de mivel nincs anyagi forrásuk, sajnos szépen lassan megszűnik ez a tradíció és csupán emlék marad.

Forrás: www.odditycentral.com