Bolton Strid: egy patak, amely elnyeli az embereket

A világ legveszélyesebb vízfolyása.

Angliában, Barden Tower és Bolton Abbey között találjuk a világ legveszélyesebb patakját. Első pillantásra egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy ez a keskeny, ártalmatlannak tűnő hegyi folyam az, amely embereket ragad el, életeket olt ki. Pedig a Bolton Strid, vagy az egyszerűen csak Strid névre keresztelt víztömeg nem véletlenül oly hírhedt. A vízfelszín alatt mély szakadék húzódik, erőteljes áramlatokkal, amelyek minden vízbe kerülőt a biztos halálba rántanak.

Állítólag még senki sem került ki élve azok közül, akik itt a vízbe estek. Sőt, a holttestük sem jött a felszínre.

Ahhoz, hogy megértsük, miként tud egy ilyen keskeny hegyi patak ilyen veszélyes lenni, érdemes egy kicsit feljebb sétálni a vízfolyam mellett. Alig néhány száz méteren belül ez a patakocska jelentős folyóvá szélesedik. A River Wharfe folyó Yorkshire-en keresztül halad, amikor azonban Bolton Abbey területére érkezik, egy szűk hasadékba kényszerül, ami óriási sebesség és mélység elérésére készteti a vizet.

Fotó: James Whitesmith/Flickr
Fotó: www.thetelegraphandargus.co.uk

Valójában mindkét partja nagyon alámosott, a mélyben pedig üregek, csatornák, barlangok rendszere húzódik, ezekben hömpölyög a többi víz. Senki sem ismeri a Strid valódi mélységét.

A felszín annyira nyugodtnak tűnik, a partok pedig olyan közel vannak egymáshoz, hogy számos makacs erre járó úgy véli, hogy keresztül tud rajta ugrani, vagy egyszerűen át tud sétálni a patakocskán, hiszen a víz mindössze térdmagasságúnak tűnik. A fákon figyelmeztető táblák vannak, mindenhol jól látható a kiírás, amely arra szólít fel minket, hogy álljunk ellen a kísértésnek. Ennek ellenére rengeteg történet kering azokról a vakmerő emberekről, akik nem hittek a veszélyben… 2010 márciusában például egy 8 éves gyereket ragadott el a hömpölygő víz.

Fotó: James Whitesmith/Flickr
Fotó: Richard Brown/Flickr
Fotó: Andy Hawkins/Flickr
Fotó: Steve Glover/Flickr

A víz egyik feltételezett áldozata volt a fiatal William de Romilly is, Lady Alice de Romilly fia, aki 1154-ben kísérelt meg átlépni a folyón. Az anyát annyira lesújtotta a gyász, hogy jelentős összeget adományozott a Bolton Priory kolostor építésére.

Forrás: www.amusingplanet.com